A Spotlight című filmben van egy nagyszerű jelenet, amelyben a papok által elkövetett szexuális erőszak áldozatait képviselő ügyvéd azt mondja, hogy nemcsak ahhoz kell egy falu, hogy felneveljenek egy gyereket, hanem ahhoz is, hogy bántalmazzanak. Rengeteg ember közönyössége, félrenézése, kapzsisága, rosszindulata és tudatlansága kell ahhoz, hogy rendszerszintű bántalmazásokat eltitkoljanak vagy letagadjanak.
Különösen igaz ez abban az esetben, ha egy közösség számára fontos, valamilyen okból védett intézményről van szó, legyen az a katolikus egyház, vagy a magyar úszósport. A napokban Kiss László, az úszóválogatott frissen lemondott szövetségi kapitánya körül kirobbant botrány sajátos példája annak, amikor a butaság, a szexizmus és az aljas álszentség találkozik a korrupcióval. Ahogyan kedden kiderült, Kiss Lászlót 1961-ben csoportosan elkövetett nemi erőszakért 3 év börtönbüntetésre ítélték, amelyből végül csupán 20 hónapot kellett letöltenie. Kiss tegnap délután lemondott a szövetségi kapitányi címről, ahogyan százhalombattai alpolgármesteri posztjáról is, és azért mindez reménykeltő. Az elmúlt napok megszólalásai viszont elég lehangoló képet festenek az egyébként is szexista és áldozathibáztató magyar közbeszéd állapotáról. Az is tünetértékű, hogy egy újabb ügy mutatta meg, hogy a magyar társadalom mennyire nem tud szembenézni semmilyen kínos témával: inkább mindenki hallgat, csak ne kelljen beszélni róla.
A Magyar Úszó Szövetség tegnap még kiállt Kiss László mellett, bár elég zavaros, hogy a támogató nyilatkozatot voltaképpen kik is szavazták meg. Gyárfás Tamás személye azonban már önmagában is garancia a zűrzavarra, ahogyan Bede Márton fogalmazott tegnapi remek publicisztikájában: „Nem véletlenül lubickolhat kéjesen ebben a közegben egy Gyárfás Tamás-kaliberű ember.” Lázár János – aki nem mellesleg megtestesít mindent, ami ezt az országot élhetetlenné teszi – a csütörtöki kormányinfón azt találta mondani, hogy bár nem akar erkölcsi véleményt mondani, „10 olimpiai aranyérem van a mérleg másik serpenyőjében.” Bayer Zsolt szerint természetesen mindenki patkány, aki ezen a régi ügyön felháborodik. Bár már régen bebizonyosodott, hogy általában az ellenkezője helyes mindannak, amit Bayer Zsolt ír vagy mond, mégiscsak elképesztő, hogy neki egy nemi erőszak kapcsán is az jut eszébe, hogy a liberális újságírók patkányok, akik „kikezdik” szegény erőszaktevőt, hogy a magyar úszósport leszerepeljen az olimpián. A másik oldalon ott van az állampárti körökben egykoron jól futó, ma ún. liberális újságíró Aczél Endre, aki a Facebookon fejtette ki egy nem okvetlenül józan elegáns posztban, hogy a lány állítólag amúgy is „szeretett kefélni”, a fiúknak az a dolga, hogy vadásszanak, és persze nem is úgy volt, hanem. Nem migráns, nem orosz katona, román kém vagy Soros-bérenc, hanem a mi fiúnk, a mi Laci bácsink, meg persze lehettünk volna mi magunk is: miért is ítélné el őt az a rendszer, amely éppen olyan, mint ő? Legyen világos: az elért eredmények nem mentesítenek senkit a morális felelősség alól. Komolyan bizonygatni kell, hogy miért rossz ötlet, hogy egy szexuális erőszaktevő eddzen fürdőruhás lányokat? Nem most, hanem 50 éve?
És itt jön a probléma nagyobb és nehezebb része, hogy tudniillik nyílt titok, hogy versenysportban – az úszósportban pedig különösen – rendszerszintű és mindennapos a fizikai, lelki és szexuális bántalmazás. Mindenki hallott ilyen történetet, a legtöbben mégis hallgatnak, hiszen versenyengedélyek, fizetések, pozíciók mehetnek rá a nyilvános kiállásra – nem beszélve a befektetett energiáról és a felkészülésről. Pedig egy rendszer, ami arra épül, hogy megalázzon és bántalmazzon kis- és nagykorú sportolókat, nem normális rendszer. A nemi erőszak nem lehet norma, ahogyan a verés és a zaklatás sem, és teljesen mindegy, hogy hány aranyérem jár cserébe. Csakhogy ez az ország éppen ilyen hely: erőszakos, korrupt, macsó és műveletlen. Nem a bűnöst, hanem az áldozatot hibáztatja, nem kérdez, hanem számon kér, nem feltár, hanem eltitkol. És minderre még büszke is.
(Képek forrása: Facebook, Index)
