Eperbombázó

Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéken tanítók és tanulók blogja

Intelligencia

2016. március 10. 17:30 - HargitaIhenrIK

Breakthrough Message néven 1 millió dollár értékű pályázatot hirdettek olyan, idegen értelmes lényeknek szóló üzenet elkészítésére, mely a Földet és az emberiséget reprezentálja. 
Az üzenetet eszük ágában sincs elküldeni. Ellentétben a korábbiakkal. Túl veszélyes. 
Pár évtizede a világűr még tele volt idegenekkel. A Vénuszon dinók, a Marson legalábbis moszatos foltok, a Jupiter légkörében élő óriáslufik, a Naprendszeren túl pedig lakott bolygók sokasága. Küldtek is üzeneteket rádión, űrszondán. Hogy vannak-e tényleg bolygók, azt még senki sem tudta.
Ma már több ezer bolygót ismerünk a közeli csillagok körül, a Marsot már nem távcsővel, hanem mikroszkóppal vizsgáljuk, viszont életet vagy életnyomokat sehol sem találtunk. Az egész galaxis élettelennek tűnik. Ez gyanús. Sőt, kicsit félelmetes. Úgyhogy, jobb, ha mi is hallgatunk. Ha vannak idegenek rajtunk kívül, szemmel láthatóan nem nagyon akarnak magukról hírt adni. Pedig már majdnem ellátunk az ősrobbanásig, amíg elvileg csak lehet. Bár kétségtelenül van még terület az égen és a spektrumban, amit nem vizsgáltunk meg, az, hogy sehol sem találtunk értelmes nyomokat, mégiscsak jelzésértékű. 
Edward Snowden szerint az idegenek kódolják az üzeneteiket. Ő igazán ért hozzá. Valójában rádióink fogják a jeleket, de azt hisszük, az csak zaj, mert zajnak álcázzák magukat. Ezt nehéz lesz megcáfolni.
A Kepler űrtávcső felfedezései szerint a csillagok kb. 4%-ának valószínűleg van Földhöz hasonló bolygója. Az még a mi galaxisunkban is több milliárd Földhöz hasonló bolygót jelent. Még akkor is, ha a bolygók élettartamának jelentős részében lila köd borítja őket (Purple Earth hipotézis), és a mikrobiális szőnyegek a legfejlettebb élőlényközösség rajtuk, a bolygók jelentős része sokkal idősebb a Földnél. Azaz az idő nem lehet probléma. Vagy mi vagyunk az elsők, vagy már mindenki kipusztult. Vagy még mindig nem értjük, mi zajlik itt.
A hatvanas-hetvenes években, a SETI fénykorában hallgatóztunk, és küldtünk üzeneteket, a sci-fi is virágzott, mindenki nagyon lelkes volt, hogy az idegenek. Hogy lehetséges-e olyan értelmes életforma, ami valahogy más, mint mi. Hogy mit tanulhatunk tőlük. Aztán semmi. Ekkor még komolyan lényeket képzeltek a csillagokba, gázbolygókba, csillagközi térbe is. 
Közben azonban zajlott egy csöndes forradalom itt a Földön. Egyrészt olyan helyeken fedeztünk föl élőlényeket, ahol korábban nem gondoltunk rájuk: a tengerek mélyének hőforrásai mentén, mélyen a földben, a kőzetek repedéseiben, sőt, a mikroszkópi képeiről celebbé vált medveállatkákról kiderült, hogy túléléik az űrutazást (úgy értve, hogy minden védelem nélkül) és hazatérve, felmelegedve még szaporodnak is. Innen aztán csak egy lépés, hogy hát persze, azért van ez a génjeikben, mert az őseknek is ilyen állapotot kellett elviselniük, és természetes kiválasztódással jöttek létre ezek az űrállatok. Az extremofilek benépesítik a korai földet, és a késői földet is (majd jóval utánunk), és ők a legesélyesebbek más bolygókon is a túlélésre. Úgyhogy most már nem kell a fantáziának elszabadulnia, az is jó, ha földiekhez hasonló lényeket keresünk, elég izgalmasak ők is.
Másrészt viszont felfedeztünk más értelmes lényeket is. Nem más bolygókon, nem rádióüzenetek formájában, hanem itt, körülöttünk. A delfinekhez, bálnákhoz, csimpánzokhoz sorra csatlakoztak más állatok, a polipok, az elefántok, a kutyák - a macskák még tudományosan nem, mert nem hajlandók együttműködni a kutatókkal -, és már elfogadott az, hogy méhek is absztrakt koncepciókról kommunikálnak egymással. Új-Zélandon tavaly törvénybe iktatták (Animal Welfare Amendment Bill), hogy minden állat érző lény. 
Valahogy azonban úgy alakult időközben, hogy épp a legfejlettebb emlősállatok fogynak a legjobban. Kivágjuk az erdőket, ahol laktak, levadásszuk őket, szennyezzük az élőhelyeiket. Néhány évtizeden belül vadon nem lesz elefánt, bálna, és még a méhek is veszélyben vannak a rovarirtók miatt. A bébipolipok a finom falatok között szerepelnek mentális gasztrotérképünkön. Mire a tudomány felfedezi és elfogadja, hogy a "másként gondolkodó" lények itt élnek körülöttünk, és mögöttük és gondolkodásuk, viselkedésrendszerük, kultúrájuk mögött évmilliós múlt áll, - mi többet akarhatunk más bolygókon találni?! - addigra már nem lesznek. Az antropocén globális inváziójának geológiailag rövid korában vagyunk. 
A csillagközi üzenetek kódolása tehát erősen javasolt. Mi pedig tényleg jobb, ha hallgatunk. 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eperbombazo.blog.hu/api/trackback/id/tr38458366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása