Eperbombázó

Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéken tanítók és tanulók blogja

A tipikus polip-típus korrupt politikus

2016. március 08. 08:44 - vkvsd

Azt hiszem, 2010 körül volt, hogy meghívtuk őket egy házibuliba. Aztán megjelentek, kizabálták a hűtőt, összesározták a szőnyeget, elhajtották az összes jó csajt és srácot, és még tőlem kértek cigit, mielőtt elmentek.

Azok a fajták voltak, akik sokáig néznek a szemedbe, majd amikor rájuk köszönsz, elfordítják a fejüket. Ha neadjisten’ kérdeztél valamit tőlük, azt mondták, „Elnézést, nem nyilatkozom.”
Mindig a haverjaikat ültették az első sorba, tudod, azokat a jó magasakat, akiktől nem látod a filmet a moziban.

Megbízhatóak voltak. Először csak a visszajárót tették zsebre a közösen vett szendvicsből, először még meg-meg kérdezték, hogy adok-e kölcsön, aztán azt vettem észre, hogy a pénztárcám nem is nálam van. Majd elkezdtek másoktól is kölcsön kérni, a nevemben, az már egy kicsit zavart.

Amikor azt se árulták el, mire költötték, az konkrétan zavart. Érted, abból a mennyiségű pénzből, amivel lehúztak, felépült volna Róma egy nap alatt.

Akkor jöttem rá, hogy itt nem egyszerű kihasználásról van szó, hanem zsigerből nem vesznek tudomást az emberekről, amikor a közös szomszédunk kórházba került. Nem hogy nem látogatták, (elfoglaltak, tudom) de a napi egy zsömlétől és tubusos sajtkrémtől eltekintve, tőlük akár éhen is halhatott volna.

Elég nehezen maradtam ülve, amikor a húgomnak tantervi szinten beszéltek hülyeségeket az iskolában. De, tudod, akkor álltam fel, amikor a kérdezés lehetősége helyett három biztonságiőr fogadott, és még arra is megkértek, hogy ha lehet, mosolyogva távozzak.

Elég sokáig voltam kedves és udvarias, de főleg türelmes. Ezért cserébe nagyon sok mindent kaptam tőlük, például kizárólag képernyőt keresztül látott jó barátokat, vagy órás sorban állásokat az egyetlen orvosnál, aki még bírja.

Na meg a tudatot, hogy az éhes gyerek orra előtt dobják ki a friss kenyértésztát.

De a kedvencem, azt hiszem az egészben az volt, hogy szerintük Magyarország jobban teljesít.


Szóval ezután azt mondtam, hogy


Kövesdi Veronika vagyok, egyetemista. A saját lábaimon állok, két lábbal a földön, és nem félek. Félniük azoknak kell, akik innen pár száz méterre, drága öltönyeikben,közpénzekkel kitömött bankszámláikkal bezárták magukat a Várbazárba.
Tisztelt Hatalom!
Nincs hatalmatok felettünk!
Bármit magatokra vehettek, bármennyi pénzetek lehet, bármennyit lophattok: NINCS HATALMATOK FELETTÜNK! 

Nincs hatalmatok felettünk, még ha verőembereket küldtök is ránk. Nincs hatalmatok felettünk, még ha a KLIK-be kinevezett pártkatonáitokkal azt üzenitek is mindannyiunknak: jobb, ha befogjuk a szánkat.
Nincs hatalmatok felettünk. Nincs, mert a hatalom a népé.A hatalom azé, aki munkaköri kötelességét átlépve, hajnali háromkor is kimossa a szart a beteg alól! Pedig lassan már meleg víz sincs a kórházakban. 

A hatalom azé, aki a gyerekedet megtanítja írni-olvasni és esténként a dolgozatait javítja. Pedig lassan már kréta sincs az iskolákban. 

A hatalom azé, aki most kiáll a tanárai mellett, és kockásinget húzva mosolyogva tiltakozik az igazságtalanság és kilátástalanság ellen. Pedig ordítani lenne kedve. A hatalom azé, aki hiába loptátok el a tudás jogát, a jövőnket és a lehetőségeinket, mégis húzza az igát az egyetemen, mert még mindig hisz abban, hogy érdemes tanulni. Pedig a legtöbb barátja már külföldön mosogat a jobb élet reményében. 

A hatalom azé, aki szülőként hisz még abban, hogy egyszer majd ti eltakarodtok innen, és Magyarország egy jobb ország lehet. Legalább a gyerekének.

A hatalom azé, akinek mára teljesen kilátástalanná vált a helyzete, mégis nap mint nap küzd.

A hatalom azé, akinek ma már nincs semmije sem,  még vesztenivalója se, mégis tiszteletben tartja a rendet, a rendszert, a demokráciát. (Veletek ellentétben, tisztelt hatalom.)

A hatalom azoké a százezreké, tisztelt hatalom, akik titeket, kiknek nyakkendője ezekben a pillanatokban is az orbánviktorok és habonyárpádok seggéből lóg ki, el fognak zavarni. El fognak zavarni, és felelősségre fognak benneteket vonni.

Tisztelt Hatalom!
Nekem te soha többé ne mondd meg, hogy mit kell tiszteletben tartanom. Mert te nem tartasz tiszteletben semmit és senkit sem. Nekem te soha többé ne mondd meg, hogy ki a demokrata, mert te nem vagy demokrata. Fogalmad sincs arról, hogy ki a demokrata. Nekem te soha többé nem mondd azt, hogy megvédesz a bevándorlóktól vagy bármi mástól, mert te fenyegetsz bennünket a leginkább.

Nekem te soha többé ne mondd meg, hogy ki a jó magyar és ki nem, mert te árulod el a hazádat.

Tisztelt Hatalom!
Nekünk nincs mitől félnünk.Ti vagytok azok, kiknek már most fejet lehajtva kell menekülniük a kérdések elől. És ti vagytok azok is, akiknek majd bujkálniuk kell a felelősség elől! Ma még elbújhattok a biztonsági embereitek és az ellopott kiváltságaitok mögé, a maguktól növekvő lakóparkjaitokba zárkózva.Ma még leplezhetitek pökhendiséggel az elkövetett bűnöket, és ebben cinkosotok az ügyészség is. De holnap felelnetek kell. Felelnetek kell azért, mert nem csak a pénzünket, de a fiatalok jövőjét, a gyermekek tudáshoz való jogát, a tanárok, ápolók és orvosok hivatását, százezrek megélhetését is elloptátok. És most épp a jogainkat akarjátok ellopni. Ezt nem fogjuk engedni. Ezekért az elkövetetett bűnökért mind-mind felelni fogtok. És ott álltok majd számkivetetten, megszégyenülve, egyedül. És persze mindent tagadni fogtok. De mindenki tudja majd: bűnösök vagytok.

Tisztelt Hatalom!
Se a NAV, se Polt Péter, se Putyin, se a TEK, se senki nem fog megvédeni a saját eredményeidtől.

Tisztelt Hatalom!
Még hatalmon vagy, de már rég megbuktál.

 

124 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eperbombazo.blog.hu/api/trackback/id/tr938452848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Démonmac1 2016.03.08. 13:47:42

Szimpatikus szerzet, még több ilyen kiállású ember kellene.
S akkor talán még van remény (hogy 2018 -ban ne ismét jobboldali kormányzású rémálom legyen)

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.08. 13:50:10

@Dr.Démonmac1: miért mikor volt jobboldali kormányzás az országban? Én a 20-30-as 40-es évek elejére emlékszem jobboldali kormányzásként. Azóta csak a bal fokozatai voltak...

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.08. 13:51:25

@Dr.Démonmac1: azért az hagyján, hogy a retard fideszhívők tényleg elhiszik magukról, hogy ők jobboldaliak, de a ne fidesz hívő ne jobboldalazza már a kádárista, szélbalos populista fideszt.

Punxsutawney Mormota 2016.03.08. 13:59:58

Nem, nem kádárista. Sztálinista. Kádár puhább volt ennél.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.03.08. 14:07:40

a magyar baloldallal és szélsőliberálisokkal az a baj, hogy nem ismerték fel, hogy orbán a trükkjeit nyugatról veszi
nem, nem keletről meg holmi diktatúrákból...

pamut 2016.03.08. 14:29:41

Szép szavak. Kár hogy pusztába kiáltott. Politizálni kell, nincs mese, csak akkor lesz változás.

A civileknek semmi hatása a politikára. Már egymilliószor leírták a fideszmaffiáról hogy fideszmaffia, egymillió mocskos bűnüket feltárták, mégse történt semmi. A szavak semmire jók önmagukban.

akut schizo effektív pszichózis 2016.03.08. 14:48:04

Szép szavak valóban.

Az eddigi kormányok politikusai közül ki felelt itt bármiért - beleértve az átkost is - is? hadd számoljam össze .... őőő ... senki!

azallamenvagyok 2016.03.08. 14:48:33

1. Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéken tanítók és tanulók blogja
2. Együtt, a józan középút
politika a közoktatásba ékelve
ez mégis miben különb a fidesz legaljasabb húzásainál?

dr. mesterséges színezék 2016.03.08. 14:58:17

@Punxsutawney Mormota: "Kádár puhább volt ennél. "

Pontosabban: fokozatosan mindig jobban puhuló. Amikor Viktort és Tompikát rendőrök vették körbe, az már eseményszámba ment. Most, hogy Nyakót kopaszok vették körbe, MÉG eseményszámba megy. De már perelnek a verőlegények, és egyáltalán nem esélytelenek.

dr. mesterséges színezék 2016.03.08. 15:01:49

@pamut: " Politizálni kell,"

Féltem a saját gondolatomtól, amikor először kimondtam, és most is félek, csak már kétségm nincs: a politika ehhez kevés lesz.

dr. mesterséges színezék 2016.03.08. 15:07:11

@azallamenvagyok: Jól értem, hogy szerinted egyenlőségjel tehető a (most direkt eltekintek minden egyébtől, amiért egy Fidesz agresszivitású ellenzék egyenként is kormányt buktatna) aközé, hogy egy oktatási minisztérium pártpropagandás visz a tankönyvekbe és tanórákba, és ott (is) kultúrkampfot folytat és hogy egy/több/akárhány felnőtt diák akármilyen polarítás mentén politikai kritikát fogalmaz meg?
De komolyan?

kewcheg 2016.03.08. 15:07:47

Remélem, hogy tíz év múlva nem azzal szembesülök majd, hogy "Jeanne D'Arc" éppen most vette meg a tizedik kastélyát, meg az ezredik hektár földjét.....Tehetséges, okos, külsőleg is rendben van, szerintem túl sok kísértés fogja érni az évek során...:(

Róth Manó unokái 2016.03.08. 15:13:44

Eg huszonéves picsa okoskodik. És aztán csodálkoznak, hogy nem szavaz rájuk senki.

Punxsutawney Mormota 2016.03.08. 15:16:01

@endike: Orbán a trükköket Finkelstein rabbitól veszi. Az említett úriember pedig mélyet merített a leninista-sztálinista pöcegödörből. Permanens forradalom / ellenségkép kreálás... Ha megvan az ellenség azt folyamatosan demonizálni kell... Lehet, hogy kisebbségben vagy, de hangosan üvölts, hogy Te vagy a többség, amíg el nem hiszi a nép... Időről-időre állíts piedesztálra egyes embereket, népcsoportokat és okold őket a gondokért...

Jól ki van ez találva, bár megvan az ellenszere, amit a baloldal is alkalmazhatott volna, de mivel úgy hitték, hogy a Fidesz betartja a 20 év fennálló status quot, amelyet poltikai vetésforgóban mindenki láthatott működni, ezért nem nagyon törték magukat, hogy bebiztosítsák maguknak a sajtót. Országos sajtó hiányábán dolgozni kellene kurva keményen, de ahhoz, meg nem fűlik a foguk.

Punxsutawney Mormota 2016.03.08. 15:16:54

@Róth Manó unokái: Csak ide értél? És mi a mai parancs? Karaktergyilkosság?

Punxsutawney Mormota 2016.03.08. 15:20:39

@dr. mesterseges szinezek: Négy évig tartott a konszolidációs időszak 56 után. Mi már túl vagyunk a 4 éven és csak rosszabbodik a helyzet.

Punxsutawney Mormota 2016.03.08. 15:22:50

@kewcheg: A poltikában mindenki elkurvul. Nézd csak meg Vonát. Rájött, hogy ebben a formában a Jobbik a kurva életben nem jut hatalomra és elkezdett kutyákat simogatni, meg nyuggereket átkísérni az út túloldalára. Mi ez, ha nem kurválkodás?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.03.08. 15:26:53

@Kivlov: Igen, ez ő, úgy tűnik. Az új démon. És kommentelni is lehet, ideokádhatsz. Lehet, hogy tripla pénz jár érte a habonyCo shitkatapulttól.
Rajta, hadd röhögjünk!

Punxsutawney Mormota 2016.03.08. 15:27:26

@kövesdiveronika

"Azt hiszem, 2010 körül volt, hogy meghívtuk őket egy házibuliba. Aztán megjelentek, kizabálták a hűtőt, összesározták a szőnyeget, elhajtották az összes jó csajt és srácot, és még tőlem kértek cigit, mielőtt elmentek."

Kislány, én még odaírtam volna, hogy lemásolták a kulcsot, s míg nem voltunk otthon kipakolták a kéglit.

Csak azért, hogy teljes legyne az analógia.

Dr.Agon 2016.03.08. 15:31:22

@Punxsutawney Mormota: Az a pellengér, amire gondoltál, a piedesztált inkább pozitív összefüggésben használják.
De egyébként ja.

Punxsutawney Mormota 2016.03.08. 15:34:30

@Dr.Agon: Igaz, így jár az aki kurvára választékos akar lenni. A piedesztál pont az ellentéte, erkölcsi megbecsülést jelent. Kösz!

nemecsekerno_007 2016.03.08. 15:37:39

Tisztelt posztoló. A valódi hatalom azé, aki anyagilag független a hatalomtól. És ad arra pénzt, hogy másnak a hozzátartozóját kimossák a szarból. Amíg ezeket az embereket nem tisztelitek (sajnos, nem sajnos) marad a mostani garnitúra

eßemfaßom meg áll 2016.03.08. 15:41:45

Ez most tulajdonképpen mi volt ez?

neurolingvisztika 2016.03.08. 15:42:53

Értelmes csaj. Valahogy így fogalmaz az egyszerű ember is. Végre nem egy senkiházi politikus, aki nem tud az emberek nyelvén megszólalni. Remélem felbukkannak még ilyen arcok!

eßemfaßom meg áll 2016.03.08. 15:49:12

2018-ban lesz a szavazólapon KövesdiVeronika is vagy lesz helyette egy fujjcunarossz párt, mondjuk Együtt2018 néven?

bloglegelő 2016.03.08. 15:53:13

mi van azon az emelvényen ?

"Együtt" ?

szóval mi a szar ez az egész akkor ?

01234567 2016.03.08. 15:53:48

Sajnálom ezt a lányt.

dr. mesterséges színezék 2016.03.08. 16:03:14

@01234567: Én is. A tudatlanság áldás, és ő nem eléggé ostoba a mennyei boldogsághoz.

Kivlov 2016.03.08. 16:10:05

@Jobban való teljesítés van:
mivan, neked meleg a fagyi? happy idiocc!

dr. mesterséges színezék 2016.03.08. 16:16:17

@Róth Manó unokái: " Eg huszonéves picsa okoskodik. És aztán csodálkoznak, hogy nem szavaz rájuk senki. "

Ráadásul még Viktornak sem hívják, és nem a '90-es éveket írjuk! Hábammeg...

legyekura 2016.03.08. 16:56:21

Kövesdi .,. Hmmm,., nem Gyurcsány gyerek ez? Ha nem akkor is bebizonyítja a habonymédiaművek hogy itt bizony háttérhatalom van.,
Na mind1, hajrá fiatalok!
Én már nem pattogok mert van mit vesztenem, de az egyetemisták csak a jövőjüket veszítik el, azt is csak akkor ha csendben maradnak., :-(

Zsolt Herrero Blacksmith 2016.03.08. 17:21:06

Kedves mindenki...

Hogy kis hazánkban valódi változások történhessenek, ahhoz a beszéd már kevés...
Összefogás nélkül, a civilek, az érdekképviseletek, szakszervezetek önmagukban kevesek,
talán mert sok bába között elvész a ,,gyerek"...
Például, ha demonstrációt hirdet az egészségügyi dolgozok szakszervezete, ez nem nagy ,,durranás"...
De...
Ha ilyenkor mindenki aki elégedetlen a valamivel ami az országban történik, //és teljesen mindegy hogy önmaga esetleg elégedett az orvosával, gyógyszerészével // kiáll a demonstrálók mellett, és érezteti velük hogy nincsenek egyedül, tesz valamit a változásért...
Sajnos látni kell, az országban az egypárt rendszer után, a több párt rendszeren alapuló népképviselet is megbukott...
A politikai elit, a mindenkori pártja képviseletét látja el...!!
Lásd, a szavazásokon kötelező párt fegyelem, a pártlistáról való képviselői hely, az egyéni vélemény minimális kialakítása jogszabályokkal, törvényekkel kapcsolatban...
A magyar politikai pártok, a valódi hétköznapokban ,,élhetetlen", megélhetési politikusok gyűjtőhelyei...
Az sem számít ki honnan ,,ejtőernyőzőt", csak hogy beálljon a sorba, illetve elfogadja a pártukázt...
Mélyreható, a társadalom életét átalakító, formáló változásokhoz, ilyen fiatalok kellenek mint ez a hölgy...
Csak még kb. egy millió, vagy kettő...
A többieknek pedig felállni a fotelból, kicsit kilépni a személyes komfortzónájukból, és ott lenni a
tanár, buszvezető, orvos, vasutas, szociális munkás, vagy bárki mellett aki változást akar elérni...
Köszönöm hogy zavarhattam...
Boldog ,,vak komondormentes" Nőnapot, hetet, hónapot, évet, életet minden N Ő-nek....
Bárhol él...

Gekko 2016.03.08. 17:22:24

@Dr.Démonmac1: Jobboldal? Istenem, add, hogy a sok nyomorult tolvaj bolsevik után végre egy tisztességes, polgári kormányunk legyen. Olyan, aki érti azt, hogy mit jelent a demokrácia. Olyan, amelyik tudja, hogy az eredményekhez verseny kell. Amelyik tisztában van a liberalizmus valódi jelentésével.

kapusedző 2016.03.08. 17:29:11

@fidesz maszop dk egykutya: A Fidesz rendes, tipikus kommunista szerveződés. Egyszemélyes vezetés, közmédiák államosítása, kormánypropaganda minden létező fórumon és a többi...
Rákosi díszmenetet verne ha látná Orbánt és a brigádját.

dreamhotep 2016.03.08. 17:30:50

2010 előtt bezzeg milyen csudajó volt minden hihhíjj... sajnos a politika a lopásról szól. lopnak, hogy megszerezzék a hatalmat és lopnak, hogy visszaosszanak azoknak, akik a hatalomba juttatták őket. akárki jut hatalomra, lopnia KELL! ez van. a rendszer a rossz. a mostani brigád - ebben a tekintetben - semmivel se jobb vagy rosszabb a megelőzőknél vagy a majdani követőknél. de ezek legalább nem engednek be mindenféle jöttmentet, ami tetszik nem tetszik igen népszerű intézkedés kishazánkban. nyilván azokban a körökben akik petike szövegéből adnak címet egy posztnak nem annyira, de ez az 1 ezrelék. 2018-ban a szavazatok 50%-át a mostani gyökerek, 35%-át meg vonáék fogják besöpörni. a maradék 15%-on osztozkodik majd a "baloldal". változás csak akkor lesz, ha ezek kihalnak és az egész rendszer átlátható, ellenőrizhető, számon-kérhető lesz. és az nem holnap lesz :(

kapusedző 2016.03.08. 17:32:42

@Róth Manó unokái: Te kedvtelésért vagy idióta vagy fizetésért? Az utóbbi megbocsátható...

dreamhotep 2016.03.08. 17:39:08

@Gekko: egyetértek, két apró észrevétel: demokrácia, démosz azaz a nép uralom. a nép ostoba. meritokrácia kéne, szerintem még 200év. liberalizmus: utópikus eszme, ami csak akkor működik, ha mindenki vallja. de egyrészt a szabadság szabadossággal jár ami nem nagyon jó. de ennél talán még rosszabb, hogy jönnek a nem liberálisok (pl isis) körülnéznek és azt mondják: itt mindent lehet. ahogy öregszem egyre több szabadságot vagyok hajlandó beáldoznia biztonságért, így a rend irányába fogok szavazni. nna jöhet a nácikártya

Voznyák Pista2 2016.03.08. 17:45:38

"Majd elkezdtek másoktól is kölcsön kérni, a nevemben, az már egy kicsit zavart. "
A szocikról van szó ?

Voznyák Pista2 2016.03.08. 17:50:01

@Punxsutawney Mormota:

"Kislány, én még odaírtam volna, hogy lemásolták a kulcsot, s míg nem voltunk otthon kipakolták a kéglit. "

Az kizárt, mert a kégli tulajdonképpen már a rendszerváltáskor ki lett pakolva a szocik által, max azt a néhány kempingágyat meg széket vihették ami maradt.
Legyünk precizek.

Voznyák Pista2 2016.03.08. 18:04:03

@Zsolt Herrero Blacksmith:

"A többieknek pedig felállni a fotelból, kicsit kilépni a személyes komfortzónájukból, és ott lenni a"

Majd felállnak, ha úgy érzik. De nem érzik úgy.
Mert nem hülyék.

Voznyák Pista2 2016.03.08. 18:10:50

@dreamhotep:

" liberalizmus: utópikus eszme, ami csak akkor működik, ha mindenki vallja. "

Ez az, hogy nem eszme már, hanem inkább dogma. És nem, nem működik akkor sem, ha mindenki vallja.
Az a cirkusz pl. amit a migráns ügyben rendeztek, klasszikus példa rá, hogy mennyire nem a józan megfontolás, hanem a dogma irányítja őket.
Virágozzék 100 virág, ja.
Csak ez a virág, amit most akarnak telepíteni, nem tűr meg más virágfajtákat a környezetében. Hogy a hasonlatnál maradjunk.

felcsutisuttyo 2016.03.08. 18:12:08

AZ 1656 OS FORRADALMAT IS AZ EGYETEMISTÁK ÉS FIATALOK KEZDTÉK ÉS BÁTRAN HARCOLTAK. MOST IS A FIATALOK LESZNEK AZOK AKIK MEGSZBADÍTJÁK MAGYARORSZÁGOT A FIDESZ NEMZETI SZARTÓL..ÉS A NEMZETI GAZEMBERTŐL!!! HAJRÁ FIATALOK!!!!!!!!!

felcsutisuttyo 2016.03.08. 18:12:54

1956 ot akartam írni!!!!! de mindenki így is érti

dreamhotep 2016.03.08. 18:15:59

@Voznyák Pista2: elfogadom az észrevételed. sőt egyetértek. mi most borostyánt telepítünk. meg fagyöngyöt. meg busát a Balatonba.

Willkommenskultur 2016.03.08. 18:44:57

Hüha, ez komoly poszt volt. Mi az az EGYÜTT?

Willkommenskultur 2016.03.08. 18:47:13

@kapusedző: Közmédiát hogy kell/lehet államosítani?

kérdezem én

2016.03.08. 18:54:03

@Kivlov: "???"

Ez az értelmi szinted jele, Orbán-hányás?

2016.03.08. 18:58:11

@dreamhotep: "ezek legalább nem engednek be mindenféle jöttmentet"

Hülye vagy. Pénzért lehet állampolgárságot vásárolni és mindegy, hogy ki fizet. Tájékozodj, mielőtt felköhögöd az orbánista propagandát.

dunántúli gyerek 2016.03.08. 18:59:46

A biztonság kedvéért átküldtem a linket az ELTE rektori hivatalába, mert a nyakamat teszem rá hogy jogosulatlanul használjátok az egyetem nevét.

2016.03.08. 19:05:11

Amúgy a szónoklat jó volt, kicsi lány. Egy bajod van csak: a tömeget nem engeded, hogy része legyen az eszmefuttatásodnak (magyarul, nem érzed a tömeget). Ezt a hibát sokan elkövették az internetes tüntetések idején is. Könyörgöm: ha hallani akarjátok az emberek hangját, tehát interaktív műsort akartok (és nem atv-t Kálmán Volgával), akkor beszéd közben várjatok legalább 30 másodpercet, hogy hallhassátok mit skandál a nép. Nem nehéz, tanulni kell (a sötét diktátor Sztálin, Hitler meg Ceausescu videókból merített).

2016.03.08. 19:08:08

@dunántúli gyerek: Ugye te egy 3/3-as tekes fideszkommunista vagy (magyarul, hazaáruló)? A nagyszüleid beköpték a bujkáló zsidókat, a szüleid meg Rákosi pribékeinek mondták el, hogy ki a kulák?

Nem leszünk gyarmat ! 2016.03.08. 19:09:55

Hüje picsa, azt hiszi ha erős, kemény dolgokat mond attól menő lesz :)

Trackers 2016.03.08. 19:17:23

Veronika-Veronika..

Szeretnéd te azt a vegzálást nagyon, de nem hiszem hogy összejön.

....

Ha verő embereket akarsz a nyakadon látni, ahoz előbb vissza kell hozni Gyurcsány és az MSZP beazonosíthatatlan karhatalmistáit, akik tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel dolgoznak rutinszerűen.

.....

Az meg nehéz lesz.

2016.03.08. 19:17:33

@Róth Manó unokái: A magadfajta náci ürüléknek soha a turulszaros életében ilyen nője nem volt, és nem is lesz.

@kewcheg: Olvasd, amit fentebb írtam.

@eßemfaßom meg áll: @bloglegelő: Nem mindegy nektek, orbánista majmok, hogy mi ez? Nem nektek szól, tolhatjátok odébb a bringát, ne a liberális blogokat szopjátok állandóan. Ott vagytok ti egymásnak.

2016.03.08. 19:19:32

@Nem leszünk gyarmat !: @Trackers: Na mi van, nyomorék fideszcsicska, nick-et váltottál?

Ballib cenzúrázók réme 4 2016.03.08. 19:21:30

@Zsolt Herrero Blacksmith:

Hali !

Én megyek szívesen tüntetni..

Csak előbb megvárom hogy visszahozzátok valami csoda folytán az elkúrókat, akik rommá adósítottták az országot, és embereket.

Majd aztán éjjel-nappal tüntetek.

De addig is mindent megteszek hogy a magatokfajta Gyurcsnyista tetvek ott maradjanak ahová valók !

Ballib cenzúrázók réme 4 2016.03.08. 19:22:27

@kopasz barmok országa:

Röfff... röfff...

A Gyurcsnyista mérges....

Irgum-burgum..

:DDDDD

dunántúli gyerek 2016.03.08. 19:25:48

@kopasz barmok országa: 'Nem mindegy nektek, orbánista majmok, hogy mi ez? Nem nektek szól, tolhatjátok odébb a bringát, ne a liberális blogokat szopjátok állandóan.'

Elég lesz a 95 lájk, szerintem is..:) Ö S S Z E F O G Á S T

Trackers 2016.03.08. 19:26:16

Egyébként mi ebben az újdonság ?
Juhász Petya fizetett fiataljai már eddig is tuvalevően forradalmat akarnak csinálni, mind a 23-an.

444.hu/2016/02/29/ki-ez-a-duhos-egyetemista-lany-aki-a-legkemenyebb-ellenzeki-beszedet-mondta

A Kétfarkú Kutya Párt buliján találkozott Juhász Péterrel, aki mesélt neki az Igazmondó Alapítványról (Juhász itt önkéntes). “Juhászt hiteles és igaz embernek tartom, ezért gondoltam, besegítek neki önkéntesként”

Quentin vagyok Montargis-ból 2016.03.08. 19:27:41

Kedves Veronika!

Nem kellett volna kihagyni gimiben a magyarórákat.

Quentin vagyok Montargis-ból 2016.03.08. 19:29:38

A hatalom pedig azé, akit a választáson megválasztanak.
Ez most a Fidesz (sajnos), és ha sok ilyen buta cikk születik, akkor 2018-ban is a Fidesz lesz, és megint 2/3-dal (ne adja az isten).

Netuddki. 2016.03.08. 19:35:06

Veronika! "Ezek" bűnözők, bűnöző fejjel gondolkodnak. Egy normális erkölcsi érzékkel rendelkező ember nem tudja őket és a cselekedeteiket hova tenni, ha "rájuk" is mint normális emberekre gondol. Próbáljátok úgy nézni és kezelni őket mint a bűnözőket. Az irónia meg lepereg róluk...

Netuddki. 2016.03.08. 19:37:18

@Trackers: Karaktergyilkolászol ballibező tolvaj fideszmosdató véglény?

dunántúli gyerek 2016.03.08. 19:41:11

@___________Tibi___________: Valóban a fiataloké a jövő.

A Jobbiknak van 1 millió választója, ennek a blognak 95 lájkolója.

Zsolt Herrero Blacksmith 2016.03.08. 19:48:46

@Ballib cenzúrázók réme 4:

Ha már megszólított kedves Uram, reagálok rá, és mivel nem őriztünk együtt semmilyen jószágot, sehol, engedje meg hogy ne tegeződjek Önnel... :)
Semmilyen párttal nem szimpatizáltam életem során, és nem szavaztam soha egyetlen pártra sem...
Az életem teljesen pártsemleges és politika mentes...
Azt vallom amit Kadosa Marcel: ,,a politika úri huncutság"...
Ahogyan az írásomban említettem volt, a társadalomnak önmagából kellene kiválasztani, és alternatívaként állítani a politikai pártokkal szemben a saját valós képviseletét....
A pártrendszer, mint olyan megbukott, és mivel a pártok tagjai hivatásos politikusok, ezért mondhatni talán azt, hogy ők sem vizsgáztak túl jól...
NEM győzöm hangsúlyozni, teljesen mindegy melyik pártról beszélünk...
Még annyit Kedves Uram...
Én mint józan kívülálló látom az otthoni történéseket, évek óta nem tartózkodom életvitelszerűen kis hazánkban...
Nem is áll szándékomban...
Hagyok kellő életteret önnek, és a hasonlóan kedves, intelligens, mélyenszántó gondolatokat megfogalmazó társainak...
Köszönöm hogy zavarhattam... :)

,, Minél cifrább a kokárda, annál kevesebbet ér az, aki viseli..."
/ Amiel /

dunántúli gyerek 2016.03.08. 19:56:47

@Zsolt Herrero Blacksmith: 1. gondolom a választott hazádban nincsenek pártok

2. vicces dolog az anarchizmus, csak megbukott már párszor. Lehet hogy a pártrendszer a hivatásos politikusokkal nem olyan jó mitha én mondanám meg a tutit(sőt biztos), csakhogy egy szervezet akkor is ugyanúgy fog müködni mint egy párt, ha nem annak hívják. A civilezés bullshit. Országos szinten senki nem politizálhat félállásban, és senki nem nyerhet választást gazdag támogatók nélkül...

De annak semmi akadálya, hogy legyen egy párt, aminek a neve CIVIL ÖSSZEFOGÁS (párt) FÓRUM.

Ezzel csak annyi a baj Magyarországon, hogy magyarországon a civil szó - ki tudja miért:) - ballibnek hangzik, szóval büdös, nem kicsit.

Krisz11 2016.03.08. 20:00:18

A kis Júlia Tymosenko háborog, mondanivaló meg semmi.

2016.03.08. 20:00:48

@dunántúli gyerek: "A Jobbiknak van 1 millió választója, ennek a blognak 95 lájkolója."

Ha a náciknak van ennyi szavazójuk, az orbánista tolvaj maffiának meg kétszer annyi, akkor mi ez a vergődés nálatok 95 lájk miatt? Valami baj van a bandátokban, hogy 95 szavazó miatt lefossátok a bokátokat? Hát igen, egyszer eljön az ideje a számonkérésnek. Minden bűnöző és annak támogatója tudja ezt...

Mikrobi 2016.03.08. 20:03:02

Ez de szar volt. Végig se bírtam olvasni:-(

nemecsekerno_007 2016.03.08. 20:05:57

@___________Tibi___________:

Csak ismételni tudom amit korábban írtam.

A valódi hatalom azé, aki anyagilag független az államtól. És ad arra pénzt, hogy másnak a hozzátartozóját kimossák a szarból. Amíg nagyjából abból áll egy ún. "ellenzéki párt" programja, hogy ezektől még több pénzt szedjünk el, akkor marad a mostani garnitúra, ha nem is 2/3-al, de abszolut többséggel biztos.

2016.03.08. 20:06:58

@Ballib cenzúrázók réme 4: Batyumajom, ha gyurcsányista lennék, akkor is különb lenék nálad, sokkal. Elsősorban azért, mert nem állok a hazaáruló és nemzetrontó maffia szolgálatába, úgy mint te.

dreamhotep 2016.03.08. 20:07:55

@kopasz barmok országa: észrevételed jogos. a stílusod kultúrálatlan, alpári. sajnos utóbbi minősít

2016.03.08. 20:08:44

@Mikrobi: Előbb tanuld meg az összes betűt, utána akarj olvasni, te szerencsétlen...

2016.03.08. 20:10:05

@dreamhotep: Bővebben, doktor úr?

jolaca 2016.03.08. 20:21:48

Jócsaj vagy, jó szöveggel! Tarts ki, és tartsd a színvonalat! Állj fel, sokszor, és állj ki magadért, mindenkiért! - a selmeczigabikákért is, akik ellopták a kiflidet! Kell az arcod; kellenek a tiszta, bátor, üde arcok. Akiket jó szívvel lehet elfogadni, akik mellé jó állni - akiket szégyen megütni.
Legyen egy boldog márciusod, a mai nap után is. És '18 után is.

Zsolt Herrero Blacksmith 2016.03.08. 21:38:54

@dunántúli gyerek:

Kedves Uram...

Köszönöm a kulturált megkeresésed...
De, természetesen itt is vannak politikai pártok, és természetesen olyan emberek is akik szimpatizálnak, vagy sem egy adott párttal...
A magyartól talán kissé eltérő módon, családokon belül is vannak eltérően szimpatizálok, itt kevésbé átpolitizálódott a társadalom...
De egyébként egyet kell értenem az általad megfogalmazottakkal, otthon valóban a politikában sok egyébként esetlegesen értéket kifejező fontos, szó, kifejezés vált szitokszóvá...
Ez viszont kizárólagosan a társadalom felelőssége...Ez is...

dunántúli gyerek 2016.03.08. 21:50:25

@Zsolt Herrero Blacksmith: Az biztos, hogy nyugaton kevésbé politizál a kisember. Szerintem ez pénz kérdés, ha az átlagbérből biztonságosan el lehet lenni és el lehet menni nyaralni meg telelni, akkor csendben van a nép.

Ezen kívül aktivitás kérdése. Magyarországon sem a sokat dolgozó, igyekvő réteg politizál sokat (mármint koptatja a száját olyan dolgokról, amikre semmilyen ráhatása nincs), hanem a nyugdíjasok, diákok, munkanélküliek, keveset kereső kesergők.

A politika bizony úri huncutság a valóságban, csak ezt nyugaton már régen tudja a kisember, és nem izgatja magát miatta, a magyarok többsége meg 4 évente rácsodálkozik, hogy jé.

Quentin vagyok Montargis-ból 2016.03.08. 21:50:32

@Voznyák Pista2:
Csak mondanám, hogy miket vittek Orbánék, akiknek vállig a seggébe vagy szorulva:
- 3000 milliárd (3 billió) forint magánnyugdíj-pénztári pénz
- dohánykereskedelem
- állami földek
- Malév-vagyon

Hozzájuk képest a szocik ministránsgyerekeknek is csak kezdők.

dr. mesterséges színezék 2016.03.08. 22:27:11

@Nem leszünk gyarmat !: "Hüje picsa, azt hiszi ha erős, kemény dolgokat mond attól menő lesz :)"

Hanem bezzeg a "nem leszünk gyarmat", attól a három szótól retteg az összes hitelezőnk. Jaj nekik, ha mi egyszer nem kérünk kölcsön!

naphegyi vince · http://liberator.blog.hu/ 2016.03.08. 22:35:38

Ez a kommentfolyam is komoly érvként vehető figyelembe a moderálás vs. szellemi pöcegdör vitában, pl. liberator.blog.hu/2016/02/07/moderalasi_elvek_427

dr. mesterséges színezék 2016.03.08. 22:36:00

@dreamhotep: "ahogy öregszem egyre több szabadságot vagyok hajlandó beáldoznia biztonságért"

Ez érthető. Akkor bánja meg az ember, amikor az állam bármelyik szervezete (még erőszakszervezetnek sem kell lennie) bedarálja, mire a szabadság többi beáldozója csak legyint (már ha hall az esetről, de a hír szabadságának de jure, ill. minimum de facto korlátozása elöl szok állni a sorban), mondván, hogy ennyi az _én_ biztonságomért belefér. Amit akkor bán meg, amikor...

- duplagondol 2016.03.08. 22:57:45

Ez a szöveg úgy nagyjából-egészében rendben van. De: ha tényleg politikai pályát választana, egy-két javaslatot talán elfogad a nép egyszeri gyermekétől. Egy: higgye el, hogy a metakommunikáció néha fontosabb az írott szövegnél. Gyakorolja hát a hanghordozást, de főleg, vegye lassabbra a tempót. A higgadtság erőt sugároz. Bár akkor kétségtelenül veszít a lendületből, némileg a hatásosságból is, relatíve több ember szimpátiáját viszont elnyeri vele. Főleg az idősebb férfiakét, akik élből hajlamosak rikácsolásnak nevezni az ilyesmit.

Kettő: hagyja el a 'szar', 'segglyuk' szavakat. Nem a sznobizmus miatt, hanem mert túl fiatalos hang társul hozzá (naná, hiszen Ön fiatal), ami együtt meg már olyan hatást tükröz, mint hogyha a tizenöt évesen az iskolai budiban a menőségünket akarnánk erősíteni a pornográfia mindenféle szakszavával.

Három, na de ez a legfontosabb: kérdezze meg Szigetvári Viktort, honnan pottyant le cirka tízmilliárd forint 2006-ban arra a kampányra, aminek történetesen ő volt a kampányfőnöke. Aztán, hogy ha kamerák, villogó vakuk előtt töviről hegyire feltárja ezt, istenuccse', rá szavazok majd a következő választásokon. Na, de addig egy tapodtat se.

Quentin vagyok Montargis-ból 2016.03.09. 00:08:19

@- duplagondol:
"Nem a sznobizmus miatt, hanem"

Nem a sznobizmus miatt, hanem mert szimplán szükségtelen (azaz a mondanivalót nem színesítő vagy nyomatékosító, hanem csak a kétszavankénti baszdmegeléssel egyenértékű töltelékszöveg-szerű trágárság).
Elég szomorú, ha ma már ilyenekért nem szólnak egy egyetem kommunikáció (tehát pont szakirányú) szakán, meg az is, ha egy 24 éves csaj ezt hozza von haus aus, és minden gondolkodás nélkül mondja is nyilvánosan egy beszédben, és írja nyilvánosan egy blogon.
Ennél azért több agyat várnék egy végzős egyetemistától.

És hát igen, Juhász Péter mint hiteles ember... Aki alig 6 éves tündöklése alatt hol ide, hol oda táncolt, gerinc nélkül... Vicc.
(És nem a kendermagozása meg a füvezése miatt, mert az akár még előremutatónak is tekinthető. Amiatt, amit azóta tett. Az viszont nagyon szánalmas.)

Úgyhogy én inkább azt javasolnám a csajnak, hogy csinálja, amit a korosztálya: szex nyakra-főre. Aztán ha 40 évesen is úgy gondolja, hogy észt akar osztani, még mindig lesz rá lehetősége, és talán addigra már esze is.)

- duplagondol 2016.03.09. 00:12:25

@Quentin vagyok Montargis-ból: Egy kiadós bazmeg azért üthet, persze mondom, a legfontosabb módi, a körítés. És hát persze magas politikai körökben természetesen nem szép dolog.

Quentin vagyok Montargis-ból 2016.03.09. 00:45:45

@- duplagondol:
A megfelelő helyen igen, de nem gondolathelyettesítő szövegkitöltő szóként.

bbwd 2016.03.09. 01:46:16

te a saját lábaidon állsz, kismutter? és ki ad neked pénzt az egyetemre?
állami finanszírozott vagy? az a közösből megy?
tandíjat fizetsz? azt miből köhögöd ki?

24 éves vagy? azt gondolod, érted a világot? 24 évesen nagyon sokan gondolják így. meg 30 évesen. meg 35. és fingjuk nincs.
egyszer te is rájössz, hogy a rossz oldalon állsz. és nem, nem a fidesz a jó oldal, az elég rossz, de mégis csak a kisebbik rossz.
az igazán rossz az individualista, értéksemleges, nemzetellenes, liberális szar, ami most a te csinos pofikádból ömlik az arcunkba.

kicsit gondolkodj, olvass, tájékozódj, talán tölts el külföldön 1-2 évet, és utána (se) kezdjél ilyen magas lóról, ilyen pökhendi stílusban, ilyen kioktatóan magyarázni :)

pápá

Quentin vagyok Montargis-ból 2016.03.09. 02:50:40

"nem a fidesz a jó oldal, az elég rossz, de mégis csak a kisebbik rossz"

Lófaszt. A Fidesz a lehető legnagyobb rossz, a sztálinizmus rekreációja.
Egyetlen kérdésben van igazuk, az a menekülttéma.

Minden más területen az ország tönkretevői.

dr. mesterséges színezék 2016.03.09. 05:26:54

@Quentin vagyok Montargis-ból: " Egyetlen kérdésben van igazuk, az a menekülttéma."

De még azt is napi túlélésre használják fel, átlendülni két kudarc között.
Pedig a téma sajnos korántsem csak operatív, hanem stratégiai időtávú, és valahol meg is lep, hogy a fideszes agytröszt még nem revolverezte ezzel sem Brüsszelt en bloc, sem a kétoldalú pofozkodásokon a mindenkori ellenfelet.

Arról van szó ugyanis, hogy a szír polgárháború miatt elindult menekülthullám főpróbának tekinthető. Nem az az igazi kérdés, hogy hová tegyünk vagy hogyan tartsunk vissza most kétmillió, fegyverek által űzött menekültet, hanem hogy kétszázmillióval mi legyen 30 év múlva, akiket a klímaváltozás következményei hajtanak.

A végeredmény minden lesz, csak humánus nem: vagy a menekülők számára nem, vagy számunkra.
Az USA okkal röhög a markába: az Arktisz, a Rio Grande és két óceán elég alapot ad az optimizmusra.
Az akkor már aggastyán Putyin pedig majd megtanulja, hogy mennyire kellemetlen a fallosznak a kellemetlenebbik végén állni - még batyucsomagolásra motiváló bombázás nélkül is -, és hogy a törikönyvekben jópofán mutat a Szovjetuniót idéző nagy ország, annak viszont a határa is nagy.

lobster thermidor 2016.03.09. 06:57:09

@dunántúli gyerek:
Ja, ha valami nem a házi pálesz - szotyi - fokhagymás házikolbász háromszögben mozog, akkor az már csak ballib lehet?
Egyébként csak jelzem, ha a ballib szitokszónak számít egyesek szótárában, a nemzeti - polgári - konzervatív - keresztény értékrend a maffia kormány, és tolvaj csatlósai jóvoltából legalább annyira bűzlik.

Aranyi Gábor 2016.03.09. 08:01:07

Jé,még egy büfé-ruhatár szaGos globálkufirc ügynök! Zsándárk.... Jó Hanna legalább szűz volt... Nem emlékszem, melyik globálkufár/cionbérenc alatt volt utoljára 0 %-os infláció, 15 %-os szja, rezsicsökkentés, 50 %-os tanári béremelés, nemhogy 3 % alatti hiány, hanem pozitív szaldó, miközben a fiúk is lopnak... Ha nem tennék, szerintem annyira lennénk Ámerika előtt, h. a Hubbléval se látnának meg pár évig... Az a baja a qurcsótány s.ggéből előmászott "demokratikus ellenzéknek" (szerencse, hogy MÉG nem lőnek, mint Szíriában...), hogy most nem ők lophatnak ANNYIT, mint megszokták...

FikkFakk 2016.03.09. 08:08:19

Kisse konkretumhianyos a holgy. Ertelmes ellenzeket kene allitani a stadionepitoknek.

Ez meg nem az.

Amugy a holgy nem zsandark, barmennyire is szeretne az index ugy lattatni.

felcsutisuttyo 2016.03.09. 08:10:28

A Fiatalok, Egyetemisták, indították az 1956 ot is....Most is nekik nyílik a bicska a zsebükben, s a Nép csak csatlakozik majd,....ITT AZ IDŐ? MOST VAGY SOHA,A MAGYAROK ISTENÉRE ESKÜSZÜNK, ESKÜSZÜNK HOGY ORBÁN JOBBÁGY TOVÁBB NEM LESZÜNK!

FikkFakk 2016.03.09. 08:10:29

Kb az "elegem van" eneklos kislany szinvonala 2010bol, vagy mikor is volt.

FikkFakk 2016.03.09. 08:11:15

@felcsutisuttyo: 56ban volt hozza valodi diktatura is

Ambiorix 2016.03.09. 08:11:34

Cúna kisz hobbitkák ellopták a drágaszágot. Gollam. Gollam.

felcsutisuttyo 2016.03.09. 08:12:07

HAJRÁ VERONIKA, MOND EL EZT A BESZÉDET MÁRC. 15..-én .A CSUTI SUTTYÓ MELLETTI TÉREN...UTÁNA beINDUL A nép!!!!!!

advocate1 2016.03.09. 08:24:44

@Zsolt Herrero Blacksmith: Egyet ertek Onnel! Az emlitett kezdemenyezesek egyike lehetne pl. a "tizedes rendszer" a videomegoszton tobben is beszelnek errol, elmagyarazzak a lenyeget es meggyozodesem, hogy a Szent Korona se veletlenul elte tul az evszazadok viharait....

micsoda? 2016.03.09. 08:41:06

Remek poszt. Ritkán olvasni ilyen tartalmas, mindenki által érthető írást. Szimpátiám csak növekedett.

Kivlov 2016.03.09. 08:51:32

@kopasz barmok országa:
nem. az anyucid valagán a csíkok.

manager2008 2016.03.09. 09:04:32

Majd tanul még a szépkislány. Az okoskodók mondtak valamit az emelvényről? Ja nem. Akkor pofa be.

dr. mesterséges színezék 2016.03.09. 09:06:38

@FikkFakk: Nem, ez kb. "a 48 órát adunk a kormánynak, és vekkeren mérjük is" színvonala.
Csak azt egy ex-miniszterelnök volt képes kiizzadni magából.

dr. mesterséges színezék 2016.03.09. 09:08:34

@FikkFakk: "56ban volt hozza valodi diktatura is"

Ez igaz. Meg az is, hogy azóta elég közismert, hogy milyen útvonalon lehet eljutni egy OLYAN diktatúrához.

hexensussz 2016.03.09. 09:16:02

@Róth Manó unokái: Elfelejtetted, hogy a jelenlegi vezéred is volt huszonéves, és akkortájt ő is ott sertepertélt és okoskodott a politika tájékán?

nu pagagyí 2016.03.09. 10:25:35

@Aranyi Gábor: Valószínűleg magadból indulsz ki, hogy mindenkiben tolvajt látsz. Te és haverjaid próbáltok mindenkit lehúzni a szarba, de a vége az lesz, hogy csak ti merültök alá. Meg fogsz lepődni, mennyien utálnak már benneteket.

wolves84lb 2016.03.09. 10:32:07

@Róth Manó unokái: te, az istened, orbán és a sleppje milyen idősek is voltak, amikor beléjük szerettél? Csak nem huszonévesek, jééé? Elmész te a fideszes q anyádba.

wolves84lb 2016.03.09. 10:35:59

@Voznyák Pista2: azért abból a pár kempingágyból elég faszán megszedte magát a főnököd, és a társai...ócska fidesztroll...

wolves84lb 2016.03.09. 10:47:37

@Mikrobi: hát persze...mindenesetre, kiváló önjellemzést adtál magadról...ostoba fidesznyik

wolves84lb 2016.03.09. 10:54:24

@bbwd: te ezeken mind túlvagy, ugye? Azért osztod az észt...fidesznyik...aki szerint a fidesz a kisebbik rossz, annak a feje orbán valagában van. Tövig.

Nem nézem ki belőled, hogy lenne diplomád, de ha mégis...neked ki is fizette a tandíjadat? Mesélj nyugodtan, trollocska...

wolves84lb 2016.03.09. 10:57:03

@Aranyi Gábor: vagy ne szedj ennyit, vagy adj nekünk is abból, amit szedsz...fidesztroll

Quentin vagyok Montargis-ból 2016.03.09. 11:24:31

@felcsutisuttyo:
Mind a 25 ember, aki ott lesz a gyűlésen?

Még az éjszakai Rákóczi úton se tűnnének tömegnek.

Fairy4 2016.03.09. 11:32:52

Ez már csak részben politika - részben egy kialakuló feudális rendszer. A gyakorlatban már ma is így működik - a miniszterelnök a "király", ő osztja az ország jövedelmeit és a földeket a vazallusainak.
A kínos ebben az, hogy ti vagytok a zsellérek ebben a rendszerben...

A politika már csak porhintés, amivel elhitetik a többséggel, hogy ez nem így van.

Bobby Newmark 2016.03.09. 11:38:13

@dreamhotep: Nem a jó kurva anyádat nem rosszabb. Nagyságrendekkel többet loptak el, mint az MSZP (ha már az elmútnyócévezés még mindig etalon), és ti szarfaszú gerinctelen köcsögök ezt elnézitek nekik. Gyurcsány negyedannyiért került a politika szemétdombjára, mint amit a Fidesz most megengedett magának, csak ezt ti agymosott fasszopó fideszbuzik elnézitek nekik, vagy mert hülyék vagytok mint a segg, vagy mert aprópénzért meg lettetek vásárolva.

Szánalmasan undorító, megalkuvó, takonygerincű szaremberek vagytok mind.

bbwd 2016.03.09. 12:24:44

@wolves84lb: gondolom a 84 font a testsúlyod, kisköcsög, ehhez mérhető az agykapacitásod :P

ProFiL-Kép 2016.03.09. 13:09:58

Veronika kicsit túltolta :) Ez lenne a józan középút?! Gratulálok ! Bobby- n is látszik az agykapacitásotok, hacsak ő nem Veronika nicknekve a komment szekcióban :)

Lobo Marunga 2016.03.09. 14:03:42

Tényleg bocs, de ez annyira nyálasan demagóg, hogy tanítani kéne...

n3spr3ss0 2016.03.09. 14:14:38

@Trackers: Így igaz,azért halnak meg fontos emberek a fidesz éra alatt rendőrautóban,autóbalesetben....

csak egy néző 2016.03.09. 14:56:22

Ez a "keresztény is demokrata is fiatal is és még a kis G..i Fodor csaja is. Azt hiszem nagyobb karrier vár erre az ősmagyar nevű Sandrára, mint erre a Veronikára.

kkbk.blog.hu/2015/03/21/csontos_szandra_karrierje_es_gfg

youtu.be/6i3Y2jVl_cw

Kerekerdei Dömdödöm 2016.03.09. 15:24:44

Erről a galaxis őrzői film dialógusa jutott eszembe:

- Mi van, ha meglátok valamit,ami kell,és elveszem mástól?
- Letartóztatják.
- És ha jobban akarom, mint a tulajdonosa?
- Akkor is illegális.
- Ez nem logikus. Nekem jobban kell, uram. Érti?

dreamhotep 2016.03.10. 09:14:46

@Bobby Newmark: ettől magamba szállok, elismerem vereségem, érveid súlya letaglózott. gondolataid összetettsége, stílusod kifinomultsága meghátrálásra késztetett. egyedüli pozitívumként annyit tudok felmutatni, hogy megtudtam; vannak olyan polgártársaim, akik néhány elejtett szavamból ilyen mélyreható konzekvenciákat tudnak rólam levonni, és a napi politika útvesztőiben ily tévedhetetlen bizonyossággal tudják a helyes utat. köszönöm, legyen szép napod barátom, testvérem.
süti beállítások módosítása