„S ami előbb fény volt, abból nem hágy vala többé
Semmi csodálandót: - ott Rom kívána tanyázni,
S messzünnen feltolt falakat készült vala tenni
Földdel egyenlőkké.”
(Vörösmarty Mihály: A' Rom)
Április 11-e van, a költészet napja. Egy ideális világban ma irodalmat csinálunk, nem forradalmat. Az ideális világ azonban egyelőre várat magára, a vers tehát marad metafora – nemcsak a rombolásé, hanem a szabadságé is. Tegnap este, nem nagy meglepetésre, Áder János köztársasági elnök aláírta a Lex CEU néven elhíresült, egy hét alatt, gyakorlatilag koncepciós eljárás keretében kitalált és megszavaztatott törvénymódosítási javaslatot. Rögtön ezután reménykeltő, több ezer fős tüntetés kezdődött a Sándor-palota előtt, de erről majd később.
Semmiféle illúziónk ne legyen: az a hatalom, amelyik fel akar számolni egy egyetemet, a tudás és a demokrácia alapvető helyszínét, az a hatalom bármire képes. A kormánynak nem tetszik a CEU, és általában nem tetszenek az önálló szellemi műhelyek, a kritikus társadalomtudományok, a kritikus bármi – mert nem tűrik a kritikát. Bármilyen indokra próbáltak hivatkozni a Lex CEU esetében, mindről kiderült, hogy csúsztatás. Azért akarják bezáratni a régió különben legjobban teljesítő felsőoktatási intézményét, mert az nem tetszik nekik. Hajmeresztő belegondolni, hogy ezután bárkivel bármi megtörténhet – ma értük jönnek, holnap pedig másért.
Ha tüntetnek kicsit, gondolják gondolom magukban, annál jobb, legalább úgy tűnik, mintha lenne még valami nyoma a demokráciának. Pedig nem nagyon van. A lázálomban, folytonos gyűlölködésben, háborús uszításban élő ország első számú vezetőjének jól megfontolt politikai érdeke mindenféle hatalomtechnikával ellehetetleníteni mindenkit, aki nem az ő térfelén focizik, hogy ezzel a stílusos metaforával éljek. Stadionokra és állami propagandára, csinovnyik médiumokra, gyűlöletkampányra bátran mehetnek milliárdok, de például civil szervezeteknek néhány millió sem mehet – ne menjen senkinek, aki nem vesz részt az össznépi szociohorrorban, az agymosás, a tudatlanság, a gyanakvás és a bűntudat kultúrájának működtetésében.
Magyarország nem volt jó hely a rendszerváltás előtt, nem volt jó hely utána sem, az egymást követő, emberileg és szakmailag jellemzően alkalmatlan kormányok pedig gondoskodtak arról, hogy a NER dübörgő gépezete nyomán aztán napról-napra szarabb hely legyen. Társadalmi csoportokat játszanak ki egymás ellen, középkorú családanyákat változtatnak retorikai tömeggyilkosokká, adatokat szolgáltatnak ki, és egyetemet akarnak politikai okok miatt megszüntetni. Pedig, ahogyan a vasárnapi tüntetés egyik transzparense is hirdette, a tudomány nem liberális összeesküvés. Hanem a fejlődés záloga. A tüntetésen kint lévő több tízezer embe reményre ad okot. A tegnap este spontán szerveződött flash mob, amelynek szimbolikus csúcspontja a Rádió épületére éjjel kitűzött európai uniós zászló volt, méginkább reményre ad okot, mert azt jelzi, hogy a szabadság vágya erős. És bár a skandált rigmusok közül nekem talán a „ki nem ugrál, gázszerelő” a kedvencem, legtöbbször mégis azt harsogta a tömeg, hogy: Európa. Mindez azt üzeni, hogy nem akarunk félni. Hogy egyre több ember találja meg a hangját és áll ki dolgokért, amikben hisz – legyen ez bármilyen ismeretlen koncepció például a törvényt csont nélkül aláíró köztársasági elnöknek.
Szabad ország, szabad egyetem, harsogott a Magyar Tudományos Akadémia, aztán pedig a CEU épülete előtt, és közben arra gondoltam, hogy éppen ezt akarják földdel egyenlővé tenni. Nem hagyjuk, mert már régen nem csak egy egyetem jövője múlik ezen, hanem mindannyiunké. Amit lerombolnak, fölépíthető.
Fotók: UPenn, Gunther Dóra/Facebook
