A város peremén címen indult társadalmi-művészeti projekt tavaly ősszel néhány budapesti – javarészt egyetemista – fiatal részvételével. Találó az elnevezés, hiszen József Attila kerületében vitathatatlanul a város és a társadalom perifériájára szorult egykori lakástelep, a Gubacsi és Illatos út sarkán található Dzsumbuj emlékezetét kutatják volt lakók bevonásával. Budapest legborzalmasabb és leghírhedtebb telepeként terjedt el a köztudatban a Dzsumbuj, lakói a rendszerváltás előtt lumpenproletárként, a kilencvenes évektől pedig munkanélküli bűnözőként, alkoholistaként, drogosként voltak megbélyegezve. Ezt a képet szeretné a projekt a lakókkal és a szakértőkkel készített interjúkkal, cikkekkel és közösségi programokkal árnyalni.
Az 1937-ben épített három darab négyemeletes, függőfolyosós épülettömb a két világháború közötti időszak egyik fontos szociálpolitikai intézkedése volt a Hős utcai és a Bihari úti hasonló épületekkel egyetemben. A cél a ferencvárosi és kőbányai barakktelepek – mint például a Mária Valéria-, Auguszta- és Zita-telep – felszámolása, és lakóinak elhelyezése kőépületekben. Az Illatos úti telep pillanatok alatt megtelt, elsőként azok a négy- vagy többgyermekes családok kaptak lakást, melyekben legalább egy fő már Budapesten dolgozott. Állítólag volt olyan időszak, hogy kétezernél is többen laktak a Dzsumbuj kb. négyszáz darab 28 m2-es, szoba-konyhás lakásában.
Maga a Dzsumbuj név már néhány évvel az építés után ráragadt a telepre, habár azelőtt így hívták az összes hasonló szükséglakástelepet. Sokak szerint a dzsungel és a lebuj szavak összerakásából keletkezett a dzsumbuj szó, de a kutatás során kiderült, ez téves feltételezés, már jóval korábban használták a kifejezést a bosnyák és szerb cigányokra.
A név stigmaként tapadt a lakókra. A kutatás során készített interjúkban több lakó megemlítette, hogy bizony nem egyszer fordult elő olyan eset, hogy a lakcíme miatt nem vették fel egy állásra, de az önkormányzat és az iskolák is folyamatosan hátrányos megkülönböztetéssel bántak a lakókkal.
Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A társadalomból való teljes kirekesztettség egy önmagában zárt közösséget hozott létre. Nem véletlen, hogy csaknem minden interjúalany nosztalgiával mesélt a közösségről, a szoros összetartásról. Több lakó aranykorként emlegeti a hetvenes éveket, amikor nyugodtan nyitva lehetett hagyni az ajtókat, egymásra bízhatták gyerekeiket és bármikor át lehetett menni a szomszédhoz kérni egy kis lisztet.
Tekintettel arra, hogy keveseknek lehettek személyes élményei az Illatos úti telepről, így a szélsőségesen negatív Dzsumbuj-kép kialakításáért elsősorban a sajtó okolható: a kilencvenes évektől kezdve ugyanis előszeretettel írtak horrorisztikus riportokat a városi nyomorról, aminek fő szimbóluma a Dzsumbuj lett. Bulvár stílusú cikkekkel – eldobált tűkről, feltört autókról, szakadt ruhás cigánygyerekekről – könnyebben el lehetett adni a lapot.
A nyolcvanas évek közepétől kezdve ugyanakkor tagadhatatlanul rosszabbodott a telep helyzete, hiszen az addigi zárt közösség végletesen megosztott lett. Sok család az új lakótelepeken kapott otthont, helyükre a Budapestre érkező vidéki, főként roma családok költöztek, akiket a régebbi lakók, az ún. „őslakosok” egyszerűen „bevándorlókként” emlegettek, és őket hibáztatták a további elszegényedésért és munkanélküliségért.
Forrás: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
A kilátástalan helyzetet, a drogok, a prostitúció és az alkohol további terjedését a Családsegítő Szolgálat kitelepített intézménye, a Dzsumbuj Help motivált szociális munkásai sem tudták megakadályozni. A szociális szervezet a kicsiknek óvodát, a nagyobb gyerekeknek délutáni fejlesztő klubot működtetett a Dzsumbujban, és pályázatokkal, hivatali utánajárásokkal próbálták a családok életét könnyíteni.
A kétezres évek elejére azonban teljesen magára maradt a Dzsumbuj Külső-Ferencvárosban. Nem volt bolt vagy bármi ellátás a közelben, csak üres, bezárt gyárak vették körül a három háztömböt. A kirekesztettség, a diszkrimináció és a gettósodás megindult folyamata miatt a főváros, a ferencvárosi önkormányzat és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium 2005-ben a telep felszámolása mellett döntött.
A Magdolna-negyeddel és a Bihari úttal együtt szociális rehabilitációs programot indítottak, ami azonban a Dzsumbuj esetében a házak kiürítését és lebontását jelentette. A felszámolás majdnem tíz évig elhúzódott, mert a megüresedett lakásokba újabb hajléktalan családok költöztek be önkényesen, ezzel hátráltatva a bontást. Ismét nagy sajtónyilvánosságot kapott a Dzsumbuj, ezúttal azonban a kegyetlen kilakoltatások, a lakók emberi jogainak sértéséről tudósítottak a lapok. 2014 augusztus végén bontották le az utolsó épületet, azóta üres, füves terület fekszik az Illatos út és a Gubacsi út sarkán.
Forrás: Erdei Krisztina
A város peremén kutatás anyagai a hamarosan elinduló weboldalon lesznek elérhetőek. Ezen kívül színes, nyomtatott kiadvány készül a Dzsumbuj volt lakóinak cikkekkel, interjúkkal, képekkel és interaktív oldalakkal.
A közeljövőben közösségi események is várhatóak, ahol például a lakókkal készített interjúk hanganyagának felhasználásával egy séta során idézzük fel az egykori Dzsumbujt, valamint családi program, közös piknik, filmvetítés és fotókiállítás is lesz.
A projektet A város peremén Facebook-oldalon lehet követni: https://www.facebook.com/avarosperemen
