Eperbombázó

Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéken tanítók és tanulók blogja

Volt egy fesztivál. Szerettem.

2017. november 07. 10:59 - veronikahermann

Beszédtöredékek, sorstörmelékek

 

„Később ugyanezt gondoltam édesapámról is. Hogy van olyan ember, akinek nincsen szüksége senki másra.” (Harmonia Caelestis)

 

November 4-én és 5-én rendezték meg Gács Anna és Bárány Tibor szervezésében a Szépírók Társaságának őszi fesztiválját a Tesla Budapestben, amelynek középpontja és központja – e kettő ugyanis nem mindig esik egybe – Esterházy Péter volt. A kétnapos rendezvényen Esterházy felmérhetetlen és feldolgozhatatlan életművének felmérése és feldolgozása zajlott, a panelbeszélgetéseken pedig éppen olyan sok téma került elő, mint amennyire sokféle területen, módon, hatással alkotott, írt, beszélt, hatott EP – ahogyan oly sokan emlegetik.

22384096_1254546861357613_5954491713040613490_o.jpg

Az alábbiakban nem ismertetőt fabrikálok a fesztiválról, hanem inkább arról szeretnék írni, hogy – érzésem szerint – milyen tétje van, lehet egy ilyen rendezvénynek, és ebben miért voltak nem várt módon katartikus pillanatok. A blogbejegyzés műfaja megengedi ezt a szubjektív szabadságot, ahogyan azt is, hogy leírjam, ilyen nagyképűen, hogy minden a nyelvről szól. A helyről és a nyelvről, hogy hol a helye a szavaknak és hol a helye Esterházynak egy olyan jelenben, ahol minden elveszíti a jelentését.

A program egyszerre szólt a szakmának és a tágabb értelemben vett közönségnek, kultuszon innen és túl – nagyvonalúan és okosan végig gondolt koncepció, nem semmi művészet, mert semmi kizárás. Szívesen jött a közönség, mert úgy érezhették, nem egy írót, hanem egy jó ismerőst vesztettek el, akinek megpróbálják keresni a nyomait. Különféle felütésű és hangulatú beszélgetések, felolvasások követték egymást, „kap fogni egy vajszínű árnyalatot”. A részletes program itt olvasható, Esterházy szerkesztői ugyanúgy helyet kaptak, mint publicisztikai tevékenységének elemzése, a szövegei alapján készült filmes adaptációk, a színpadi művei, a könyveihez készült borítótervek, és szombaton ott volt Eötvös Péter zeneszerző is, akinek Halleluja - Oratorium balbulum című oratóriumához Esterházy Péter írt librettót, és amelynek bemutatóját utóbbi már nem érte meg.

23157411_1271091149703184_2164135444836738787_o.jpg

Ezen az utóbbi beszélgetésen Eötvös Péter – egy másik EP – felolvasta levelezésük azon részét, amely a közös munka időszakáról szól. Nem lehet visszaadni a mondatokat, ahogyan a csöndet sem lehet, amely az igen nagy számú közönség ellenére tapintható volt. Vagyis olvasható. Vagyis érthető. Azt lehet visszaadni, hogy arra gondoltam közben, ilyen életek vannak, amelyekbe kódolva van a nagyszerűség, a nagyszerűségbe pedig az alázat, a kíváncsiság, az odafordulás. Mindennek ellenére.

A beszélgetések között voltak jók és még jobbak, de talán nem is minőségük vagy a témájuk volt a legmegkapóbb, hanem a tétjük, amely nemcsak egy hatalmas író hatalmas örökségéről szólt, hanem arról, hogy hol a helye a szavaknak és hol a helye Esterházynak ebben az országban, amely fénykorában is önmaga árnyéka volt, most pedig – úgy tetszik – megállíthatatlanul rohan a morális és intellektuális sötétség felé. A tét, hogy miről beszélünk, amikor Esterházyról beszélünk, egyben annak a kérdésnek a felvetése, hogy miről beszélünk, amikor önmagunkról beszélünk. Hogy tudunk-e még egyáltalán beszélni, vagy éppen akkor hallgatni, amikor kell, és nem amikor muszáj. Nekem ez volt a legfontosabb katarzisa ennek a két napnak, a remény a szavakból és az emberekből. Nagyon sokan voltak, ami annak a jele, hogy mást is érdekel ez a kérdés. Innen elindulhatunk. Hogy hol a helye a szavaknak, hogy hol a helye a nyelvnek, amivel cselezünk, árulkodunk, kapkodunk, leírunk és elhallgatunk. Hogy hol a helye Esterházynak. Hogy hol a. Helye. Itt.

Fotók: Szépírók Társasága/Facebook

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eperbombazo.blog.hu/api/trackback/id/tr8813196348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIx 2017.11.25. 19:27:04

Volt idő, amikor rengeteget olvastam, főleg klasszikusokat. És kortárs költőket.
Prózát valahogy kevesebbet kortársaktól.
Eszterházitól elsőként a Harmonia Caelestis-t, később a Javított kiadást és másokat.
Nagyon nehéz őt követni a regényben. De lebilincselően egyszerűen, őszintén ír. Nagyon világos képe van a világról, a valóságról, és e képét plasztikusan adja át az olvasónak.
Kedvencem.
Sok hangoskönyvet (40-50) rögzítettem kocsim multimédiás egységén és gyakran hosszabb utakon ezekből csemegézek.
Eszterházin kívül kedvelem Spírót, Nádas Péter-t, Stefan Zweig-et (Sakknovella, Könyves Mendel), Hrabalt (Sörgyári capricció, Bambini di Prága, Őfelsége pincére voltam stb), Popper Pétert, Vámos Miklóst.
Rájöttem, hogy milyen jó kortárs íróink vannak!
Érdemes őket olvasni, hogy talán megértsük mai kusza világunkat.