Eperbombázó

Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéken tanítók és tanulók blogja

A #metoo védelmében

2017. október 17. 10:26 - hammerferenc

A #metoo posztok sorakozását van, aki bírálja, mondván nem több látszatkampánynál, rosszindulatúbban divatbalhézásból, hogy aztán minden úgy maradjon, ahogy volt. Mert hogy hashtag-elésből nem lesz egy olyan kényszerítő norma és gyakorlat, amely révén megszűnik a molesztálás. Nem értek egyet ezzel a véleménnyel.

Ha onnan nézzük, hogy a (tettes v. cinkos v. konformista v. beszari v. még mittomémmilyen) hallgatás miként tartja némaságban, illetve hallgattatja el az áldozatot és hogy miként védi a tettest, ahhoz képest a legüresebb hashtag-komment is megannyi repedést okoz a hallgatás falán.

 Annál kevésbé sem kicsinylem le a hashtag-elést, mert az is fontos és értékelendő, ha valaki előjön egy olyan szörnyű sztorival, aminek a feldolgozása amúgy valószínűleg akkor a legsikeresebb, ha “spongyát rá” alapon egyszerűen kezdi elfelejteni az ember. Itt a hallgatás felfüggesztése nem csupán csatlakozás a hangjukat felemelők kórusához, hanem az önterápiásan felejtésbe süllyesztett rossz emlék kiemelése a felejtésből, azaz mint ilyen önfeláldozásként értékelendő.

Ha most egy pillanatra eltekintünk az áldozathibáztató netszadizmus itt most nem tárgyalt motívumától, akkor értelmes kérdés lehet, hogy aki hallgatott mondjuk tíz évig, az miért most jön elő a molesztálós történettel, amikor a többiék, és miért nem akkor, amikor történt. A fentiek valószínűleg a választ adnak erre a kérdésre is. Normaszegésről ember dönt, azonban a közösség közösen tart életben olyan szabályokat, amelyek bocsánatossá avagy teljesen tabuvá tiltják az illető normaszegést talán az áldozat szemében is, de az elkövetőében biztos. Ebből az következik, hogy amikor megváltoznak e normák, és jobb későn mint soha alapon színre lép az áldozat, akkor bármennyi idő is teljen el az esethez képest, az áldozatnak mindig pont annyi joga van beszélni, mintha csak kiabálva kérne épp segítséget a molesztáló ellen.

A korrupció felszámolása azért problémás, mert mind a korrumpáló, mint pedig a korrumpált érdekelt abban, hogy az eset ne derüljön ki (itt nyilvánvaló kivételt képeznek a tisztakezű hivatalnokok, illetve ügyfelek, aki a leleplezés céljából mennek bele látszólag a korrupcióba). Gondoljunk bele, milyen hatalma van az áldozatot némaságban tartó elnyomó közösségi normának, hogy hiába nem áll fenn egyáltalán konszenzus a két fél között (mint ahogy az fennáll a korrupció esetében) a hallgatásban, mégsem derülnek ki sokszor az ilyen ügyek. És így lehet igazán felmérni azoknak az ádozatoknak a lelki nagyságát, akik nem nem azért emeltek szót, mert lerázták magukról végre a hallgatás béklyóját azzal kapcsolatban, hogy egy átlagos bárki molesztálta őket, hanem éppen az, akikben a legjobban megbíztak, a szüleik, a pap bácsi vagy a tanár úr. Sőt, továbbmegyek. Ha borít az áldozat és minél inkább a nagy sietve elsikálás a válasz, illetve nyilvános következmény nélküli titkos kompenzációt kap a sértett, annál inkább fog inspirálni ez nőket vagy férfiakat ahhoz, hogy maguk is vámszedői legyenek a hallgatással védett korrupt rendszernek és igaztalanul vádoljanak meg ártatlanokat molesztálással.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eperbombazo.blog.hu/api/trackback/id/tr6612338317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.