A felszólítás Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke szájából hangzott el, aki önmagát idézte egy Kálvin téri esemény kapcsán. Legyetek politikusak – hangzik az ösztönös, és enyhén kétségbeesett kiáltás, melynek manapság az egyetemeken nincs, vagy csak negatív a visszhangja. Majtényi nem arra szólított fel minket, hogy váljon minden fiatalból politikus, hanem arra, hogy a diákság is kezdjen el a politikával foglalkozni.

Május 5-én rendezte meg a Média Tanszék „Egyetem és politika” című vitafórumát, melyre Majtényin kívül Papp Réka Kinga aktivistát és Murai Lászlót, az ELTE BTK HÖK elnökét hívták meg beszélgetni. Arra kerestük a választ, hogy ma – amikor minden kontextus szinte magától értetődően válik politikaivá –, milyen lehetőségei vannak az egyetemi oktatóknak és hallgatóknak a véleménnyilvánításra. Hol húzódnak a határok, mennyire kell, vagy mennyire lehet korlátozni a politikai és a pártpolitikai diskurzusokat az egyetemen innen és túl?

A résztvevők közmegegyezésszerűen jelentették ki, hogy ez a közeg nem teremti meg a valódi diskurzus lehetőségét. Az akadémiai szektor furcsa depolitizáltsága – ahogyan Papp Réka Kinga fogalmazott – nem csak jelenbeli probléma, hanem történeti okai vannak. A pártállami időkből örökölt elzárkózást, a hátralépés, kivonulás stratégiáját és az ösztönös védekezési mechanizmusok intézményesülését a rendszerváltozás után sem sikerült levetkőznie az egyetemeknek. A túlélési stratégiákhoz kötődően a politikához való távolságtartó és negatív viszonyunk is a hallgatáshoz vezet. Majtényi László Esterházy Viola nénijét idézte fel, aki számára visszaadja azt a mentalitást, ami a mai magyarok többségét jellemzi. Viola néni az, aki az elemi iskolában is azt tanítja a gyerekeknek: a politika egy bűnös dolog, jobb távol maradni tőle, rendes ember átengedi ezt a terepet a bűnözőknek. Majtényi szerint ez egy nagyon veszélyes gondolat és hihetetlenül elterjedt az egyetemi világban (is).

Ezeket a szólamokat én is viszonylag gyakran hallom: inkább ne is foglalkozzunk vele, vagy azért, mert nem értünk hozzá, vagy azért, mert a politika rossz dolog, amit jobb távolról elkerülni, vagy egyszerűen azért, mert azt gondoljuk, hogy bennünket nem érint. Az emberek szeretik az ilyen szép illúziókat.

Felmerül a kérdés, hogyan lehetne kitörni a hallgatásból és érdemi párbeszédet folytatni, miközben több esetet, amelyekben egyetem és pártpolitika összefonódik, enyhén szólva problematikusnak lehet nevezni.

A jogi karon például rengeteg aktív politikus tanít, amivel önmagában véve nincs baj – mondták. Majtényi inkább megengedő álláspontot képviselt, szerinte az egyetemen kívüli pártpolitizálás az egyetemen kívül történik és pont. PRK viszont ebben látta a legnagyobb veszélyt. A rejtett tanterv, amit adott pártpolitikus-oktató lead a hallgatóinak – nem direkt módon az órán, hanem indirekt módon, a falakon kívül tanúsított magatartásával – nagy hatással van rájuk. A forrás- és erőforrás hiányos felsőoktatási rendszerben fel kell tenni a kérdést: ezek az emberek rendelkeznek-e olyan speciális tudással, a tanszéki adománygyűjtésen és a kar hatalmi befolyásának elérésén kívül, amit más jó szakemberek ne tudnának megadni. Pláne, hogy a G. Fodorok anyagilag sem lehetnek megzuhanva és a nem túl magas egyetemi tanári fizetésre szorulva.

Egy másik dilemma talán ennél is fontosabb. Elhangzott egy hozzászólás a közönség soraiból. Az illető a jogi karra Navracsicshoz és G. Fodorhoz is járt órára, de szelektált, azt a tudást fogyasztotta, amiről eldöntötte, kell neki. Mások eközben úgy szelektáltak, hogy nem jártak be órára. Szerintem azonban igen kiváltságos helyzetben van az a 18-19 éves, az érettségi után a gólyatáborba menekülő leendő fiatal egyetemista, aki olyan mértékig tisztában van a mai politikai, közéleti és társadalmi helyzettel, hogy utána mérlegelni tud, mi is az, amit befogad és mi az, amit nem. Miért feltételezzük, hogy az embernek eleve adott vagy legalábbis hozzáférhető az a tudás, ami segítheti a mérlegelésben?

Nem csak a felelős döntések meghozatalához kell felkészültnek lenni, hanem a jogainkkal és lehetőségeinkkel is tisztában kell lennünk, nekünk hallgatóknak. Ez a tudatosság a bölcsészkarra azonban jelenleg nem jellemző túlzottan. A keretfeltételek eleve nem adottak, a tájékoztatás nem létezik, Papp Réka szerint is sokkal több lehetősége kellene, hogy legyen a diákoknak a politizálásra. Nem adottak a lehetőségek ugyanis, hogy saját jogon, bármilyen témában politikai vitát folytathassunk (és itt nem a szűk, szürke folyosók homályában két fő társaságában elkövetett elégedetlenkedésre és a forradalmi hangulat elnyomására gondolok). Szisztematikusan biztosítania kellene az egyetemnek, hogy ilyen jellegű programokat szervezhessünk, hogy „az egyetemi polgárok ne puszta fogyasztók legyenek, akik átfolynak a rendszeren, mint a hétköznapi ember a Moszkva Kálmán téren, hanem igénybe tudják venni, tudják hasznosítani a rendelkezésre álló teret.”