Eperbombázó

Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéken tanítók és tanulók blogja

(M)othering - Politiko-epiko-melodráma nőnapra

2016. március 08. 15:22 - andras mullner

Mottó: „Itt nem lesznek kerítésátvágások és senki nem fogja fenyegetni lányainkat és asszonyainkat.” Orbán Viktor a Kossuth Rádióban

A miniszterelnök a kölni szilveszterre utal, ahol sok kisebb és súlyos mértékű szexuális zaklatás történt egy időben. A hírek és személyes beszámolók szerint ezek újra és újra megtörténnek, kisebb-nagyobb mértékben. A férfiak, akik a Közel-Keletről érkeznek, EUfóriát éreznek, amelynek kiváltója az is, hogy hirtelen egy számukra szabadosságot sugalló világgal találkoznak. Sok magyarázat verseng egyszerre, és én a magam részéről ezek közül nem a kulturális másság egységesítő magyarázatát fogadom el, hanem a szociálpszichológiait. Ez a különleges helyzetekben megnyilvánuló kivételes állapotra helyezi a hangsúlyt, arra tehát, hogy a nagy változások során az azokat megélő csoportok a normától eltérő módon viselkednek, és ez a viselkedés csak részben függ az etnikai vagy a kulturális háttértől. (Gondoljunk a háborúk során a nők ellen elkövetett erőszakra, ezt a tevékenységet minden nemzet fiai űzik.) Ez a sokk reményem szerint el fog múlni, kisebb részben a büntetőszervek, sokkal nagyobb részben a társadalom öngyógyító folyamatai révén.

De nézzük a hazait! A NaNe által közölt adatok alapján „az Európai Unióban utoljára 1998-ban készült [a szexuális zaklatással] kapcsolatos felmérés [tehát még jóval a szíriai háború előtt], mely szerint a nőknek 30-50%-át, a férfiaknak 10%-át éri szexuális zaklatás a munkahelyén. A felmérés során az egyes uniós országokban nagymértékű eltérés volt tapasztalható: egyes országokban a nők mintegy 70-80%-a számolt be ilyen tapasztaltról. […] Amennyiben az utcai járműveken, szórakozóhelyeken, éttermekben, stb. történő szexuális zaklatást is a vizsgálatba vonjuk, azt találjuk, hogy szinte nincs olyan nő, akit már 18 éves koráig ne ért volna ilyen, nemi alapú zaklatás.” Amikor az egyéni sérülések után a társadalmi károkat is számba veszi a szerző, azt írja: „ide sorolnám azonban azt az anyagilag kevésbé mérhető kárt, amelyet a szexuális zaklatás a társadalomban az esélyegyenlőtlenség és általában a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenség megerősítésével okoz. Ennek hatásai ugyani továbbgyűrűznek a gyermekek nevelésébe, a családba, a kultúrába, a kisközösségi politikába, és a politikai döntéshozatalba is.” Az a tény tehát, hogy a magyar parlamentben a legalacsonyabb a nők aránya Európában, az, hogy a kormánynak nincs nő tagja, az a mainstream vélemény, hogy a nőket elsősorban szülésre tartja a társadalom, az, hogy ez utóbbi konzervatív ideológia ellenére a szülést vállaló nők anyagi megbecsülése nulla, továbbá az, hogy a miniszterelnöki egyetlen metaforabázisa a labdarúgás, mind-mind intézményesített és diszkurzív szinten zajló szexuális zaklatás. Orbán legutóbbi nyilatkozata, amivel az alábbi írást kezdtem, mintapéldája a szexuális zaklatásnak. Igen, az – alább ezt próbálom kifejteni röviden.

A nők védelme az idegenektől a legősibb beidegződés, mondhatni ez az egyik ösztön, ami összeköti az embert az állattal. Persze, a emberi kultúra ezt nagy művekbe kódolta, lásd Iliász, amely azt meséli el, hogy miképp alakul ki konfliktus a görögök és a trójaiak között egy nő miatt. Cherchez la femme, ahogy akkor mondták (kb.), és hozzátették, a kultúra bölcsője Görögország kék ege alatt ringott. Ebből gondolom, hogy a görögök szerint (és később a mondással gyakran élő európaiak szerint, akik a görög kultúra leszármazottjainak tekintik magukat) nyilván görög anya szülte a kultúrát, ha már a bölcsője ott ringott. Az apa azonban mindig bizonytalan, szokták mondani az élővilág kutatói. Ahhoz, hogy a kultúra továbbra is görög maradjon („görögként” szülessen újjá), ellenőrzött körülmények szükségeltetnek. Adminisztratív eszközökkel kell tehát biztosítani, hogy az apa is görög (értsd európai) legyen, különben befelhősödik a kis kultúra felett a kék ég, és sírni kezd a hibrid poronty. Visszatérve az Iliászra, etnopolitika és genderkérdés szervesül tehát össze a görög és trójai harcosok, pontosabban állatok történetében. Persze, akkor is már Ázsiából jöttek a rablók. (Igaz, végül egy másik történet szerint ők alapították Rómát. Igaz, azt egy római írta.)

Purnima Mankekar „Epikus vetélkedések. Televízió és vallásos identitások Indiában” c. tanulmányában a következőket állapítja meg: a 80-as években készített Ramayan című indiai televíziós melodrámában a készítők nacionalista ideológiai megfontolásból egyenlőséget tesznek a hindu vallás és az indiai identitás között [ez valahonnan ismerős nekem, talán egy alaptörvényből], és ez az azonosítás a nem-hindu identitások másikká tétele [othering] révén jön létre. A Ramayanban is egy nőrablást találunk a konfliktus eredeténél, talán nem véletlenül. A gender-, etnikum-, nemzet- és vallásalapú identitáspolitika találkozását ismerhetjük fel tehát abban, ahogy a sorozat megkonstruálja a nem-hindu másikat mint szexuális ragadozót, és ezáltal feltárul a hindu nacionalizmus és a szexualitásról szóló diskurzusok egymást feltételezése. (A hinduk imádták a sorozatot, és szó szerint vallásos áhítattal ültek le díszes öltözékben, füstölők illatában vasárnaponként délelőtt a tévé elé. Az indiai muszlimok már kevésbé imádták.) A szexualitást és benne kiemelten a nőket olyan helyként azonosíthatjuk, ahol vetélkedés folyik az én és a másik között. A szerző szavai szerint ezen ideológiákban a nőket meg kell védeni a másiktól, mert a nők szexuális tisztasága a közösség becsületének metonímiája. „Az igazi férfiaknak meg védeniük asszonyaikat és lányaikat, és meg kell bosszulniuk minden rajtuk esett sérelmet.” Az etnocentrikusan és csoportideológiában gondolkodók folyamatosan ébren tartják a „nővéreinken és anyáinkon esett erőszak” szellemét, és kapacitálják a férfiakat, hogy álljanak bosszút és így bizonyítsák be férfiasságukat, ezzel is védve a közösség határait.

Tudjuk jól, hogy Magyarországon is volt már korszak, amikor törvényi szintre emelkedett „anyáink, asszonyaink, lányaink és munkahelyeink” védelme, a házasság, sőt a szexuális érintkezés tilalma „lányaink” és köztük. Orbán azzal, ahogy a nővédő ösztönöket és beidegződéseket életre kelti, ezt a törzsi alapú szemléletet ébresztgeti, mintegy patriarchális birtokosként, orientalizáló módon szólva, török basaként. Erre utaltam, amikor azt írtam, hogy a kormányfő szexuális zaklatást művel. Hiába helyezi védelem alá a nőket, beszédében egyszerre másikozza a bevándorlót és a nőt is, ezt sűrítettem a (m)othering szóba, a fenti gondolatmenet alapján.

Szerencsére mindez már meg van írva, sokkal szebben, énelőttem, Arany János keze által: „Nagy sikoltás erre támad,/Futna széjjel a leányhad;/Elől tűzbe, hátul vízbe,/Mindenkép jut férfi kézbe.//Tündér-lyányok ott eltűntek,/Szárnyok lévén elrepűltek;/De a többi hova legyen?/Földbe bújjon, elsülyedjen?...//Abbul immár nincsen semmi:/Szűzi daccal tündér lenni;/Vágtat a ló, és a pusztán/Nagy üres éj hallgat oztán//Száll a madár, száll az ének/Két fiáról szép Enéhnek;/Zengő madár ágrul ágra,/Zengő ének szájrul szájra.//Dúl leányi, a legszebbek,/Hunor, Magyar nője lettek;/S a leventék épen százan,/Megosztoztak mind a százon.//Büszke lyányok ott idővel/Megbékéltek asszony-fővel;/Haza többé nem készültek;/Engesztelni fiat szültek.”

11_33_2_1_d.jpg

Székely Bertalan: Rege a csodaszarvasról
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eperbombazo.blog.hu/api/trackback/id/tr938453990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.