Eperbombázó

Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéken tanítók és tanulók blogja

Új belga bolygók

2017. február 28. 11:32 - HargitaIhenrIK

Belga csillagászok a Trappist belga sör és katolikus szerzetesrend tiszteletére elnevezett, Chilében távirányítással működő távcsövük segítségével egy rakás Föld méretű bolygót detektáltak negyven fényévre tőlünk, egy halvány csillag körül, amit a távcsőről TRAPPIST-1-re kereszteltek. Felfedezéseikről két körben adtak hírt, az első háromról pár éve, a maradék négyről a héten tartottak sajtóbemutatót. Több ezer exobolygót ismerünk, de ez a rendszer különleges: ennyi Föld méretű bolygó ennyire ideális távolságra a csillagától sehol máshol nem ismert. A napjukhoz extrém közeli ismert exobolygók általában Jupiter-féle óriások. 
pia21422_trappist-1_planet_lineup_figure_1.jpg
Az egész felállás sajátos: a TRAPPIST-1 csillag egy nagyon halvány vörös törpe, alig csillag, de mivel alig fogyaszt üzemanyagot, olyan hosszú élete lesz, amit még elképzelni sem tudunk (a nap milliárd évekig működik, ez a csillag trillió évekig. A világegyetem 13 milliárd éves. *blink*). Ezen kívül egészen fiatal, kb. 0.5-1 milliárd éves, ennek megfelelően bolygói is viszonylag fiatalok. Ez azért érdekes, mert a korai univerzum még „fém”-ekben szegény volt, ami szükséges a kőzetbolygók, algák, emberek és űrhajók létrehozásához, ellenben mára a világegyetem anyaga már feldúsult ezekben az elemekben, amit épp az is bizonyít, hogy ennyi, Földhöz hasonló bolygót is generált maga köré. A TRAPPIST-1 bolygókon tehát adottak az anyagi feltételek az élethez, és idő is van bőven az evolúcióra. Mivel a központi csillag egészen takarékon van, közel kell menni hozzá, hogy kicsit is felmelegedjünk. Az a zóna, melyben folyékony víz lehet egy bolygó felszínén, szinte érinti a csillag külső zónáját. Éppen ilyen távolságra van ez a hét bolygó is. A legközelebbi alig 1 nap alatt kerüli meg, a legtávolabbik három hét alatt – leginkább a Jupiter holdjaihoz hasonló távolságokban keringenek. Ez egy kis rendszer. Keringésük rezonáns, azaz amíg az egyiken eltelik egy év, addig a másikon ennek pontosan egész számú többszöröse. Ez arra utal, hogy ezek a bolygók nem itt keletkeztek (ilyen véletlen nincs), hanem a napjuktól távolabbról migráltak szép sorban befelé és eközben vették fel ezeket a pályákat. Anyaguk tehát tartalmazhat vizet, amiből csak a mostaninál valamivel távolabb keletkezhettek bolygók. 
Akárcsak a Jupiter holdjai, a hét TRAPPIST is kötött keringésű, azaz mindig ugyanazt az oldalukat forditják a csillag felé, van tehát egy sötét féltekéjük meg egy fényben úszó. Két bolygóról úgy néz ki, nincs légköre, a többinél még akármi is lehet. A kötött keringés nagy szeleket hoz létre, mert az egyik oldalon nagyon meleg van és felszáll a levegő, a másikon nagy hideg és leszáll, a szürkületi zóna viszont kellemes, bár szeles lehet. Ha azonban elég gyorsan forognak a bolygók (a forgási és keringési idő itt megegyezik), akkor a légkör körbeforgatja a hőt és nagyjából mindenhol egységes hőmérséklet alakulhat ki, legyen sötét vagy világos.
Némi probléma, hogy ezek a hűvös csillagok szeretnek, különösen életük elején, nagy kitöréseket produkálni, ami időnként lepörkölheti az életet a bolygó felszínéről, de egymilliárd év az semmi, amíg még marad H2O a bolygók anyagában, lehet újrakezdeni. A kötött keringés és a rezonancia alapján várható, hogy az árapályerők is jelentősek a bolygók belsejében, azaz amíg ez a helyzet így marad, erőteljes vulkanizmus is lehet, ami a bolygó anyagából pumpálhat vizet és üvegházgázokat a felszínre. 
Ebből a forgatókönyvből sokféle részeredmény is születhet, a bolygók spektrumát a NASA most készülő új űrtávcsöve fogja részletesen vizsgálni és akkor kiderülhet, van-e tényleg víz, kék ég és algaszőnyeg valamelyiken, vagy csak pokoli kénsavas légkör kavarog külső burkukban. 
A rendszer legérdekesebb eleme a trappist.one website, melyet a kutatócsoport egyik tagja jegyez, és ahol találunk a rendszerről szóló infografikákat, sci-fi novellát, verset, képregényt, és ami még durvább, az egyik novellát, illusztrációval, maga a Nature közölte mai számában. 
A misszió elkezdődött.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eperbombazo.blog.hu/api/trackback/id/tr9512300247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása