Eljött az idő, amikor már egyáltalán nem kell összeesküvés hívőnek lenni ahhoz, hogy belássuk, a netes térben a dolgok kábé milliószor gyorsabban változnak annál, mint amit a jogalkotás le tudna követni. Az internet és az általános szabadságjogok összeegyeztetése már rég nem csak a kommentszekciókban trollkodók moderálásának problémájáról szól!

Vessünk egy pillantást az elmúlt hetek híreire, amelyek első ránézésre talán nem is annyira függnek össze: a Facebook eldöntheti az elnökválasztást; az Instagram cenzúrázza a képeket; a Facebook meg a híreket; közben az Apple elveszi a zenéket a gépedről, és aztán vissza se adja. Ez utóbbi például az, amit minden más kontextusba lopásnak szoktunk hívni…

James Pinkstone viszont volt elég tökös ahhoz, hogy az Apple kapcsán is nevén nevezze a dolgot, amikor az „Apple Stole My Music. No, Seriously.” című bejegyzésében megírta, hogyan „szabadította meg” őt az Apple Music használata 122 gigányi zenétől, köztük ritkaságoktól és sajt szerzeményeitől is.

A sztori elég egyszerű, legalábbis ami az elmesélhetőségét illeti: az Apple rendszere elvileg a duplikált fájlokat és azokat a számokat törli, amiket nem talál meg az iTunes kínálatában. Persze, az utóbbiakat azért előbb feltölti a felhőbe, szóval elvileg nem vesznek el.  Sőt ahelyett, hogy a saját tárhelyedet telítenék, vissza streamelhetőek, méghozzá bármelyik eszközödről. Hát nem állat?

Dehogynem! Leszámítva, hogy a felhőt, csak addig éred el, amíg előfizetsz rá, de előfizetőként is net kell ahhoz, hogy hallgathasd, a saját zenédet. (És abba már ne is menjünk bele, hogy valójában, ahogy arra Pinkstone rámutat, közel sem biztos, hogy a zene, amit elérsz a felhőből, az ugyan az, mint ami egykor a gépeden volt.) Meg persze, leszámítva azt a másik apróságot, hogy mi a fészkes fenét keres az Apple a saját cuccaid között? Pinkston azt mondja, ez olyan, mintha a Netfilx bejöhetne a nappalidba, és elvihetné a Taxisofőr DVD-det, csak azért, mert azt amúgy nála is nézhetnéd… És igen, én is érzem, hogy hol sántít a párhuzam. De azért gondoljuk végig: mennyivel másabb, ha valaki a gépemet túrja át, mintha mondjuk a CD-s polcommal tenné azt, vagy a bugyis fiókommal?

A bejegyzés után amúgy az Apple nyilván tagadta, hogy miattuk bárki is elveszthetné a zenéjét, aztán kijött ez a videó, ami után, ha tagadni nem is, de magyarázkodni, még mindig lehet…

És akkor kanyarodjunk vissza a bevezetőhöz! Mi köze ennek a többi hírhez? Azt hiszem annyi, hogy ideje lenne paranoia nélkül szembenéznünk azzal, hogy a net egy olyan játszótér lett, ahol (bizonyos szereplőkre vonatkozóan legalábbis) nincsenek megfelelő szabályok!

Mert lehet persze azt mondani, hogy miért hittük, hogy minden ingyen lesz, az „ingyen"-nek is meg van az ára; vagy hogy így jár az, aki ész nélkül pipálja az „olvastam-a-feltételeket-és-egyet-értek-velük” jelölőnégyzeteket.

De James példája kapcsán nehezen állja meg ez az érvelés a helyét. Egyrészt azért, mert ő fizetett az Apple Musicért. Másrészt mert – és lehet, hogy ezt már csak én gondolom így, de  – kötve hiszem, hogy egyetlen pipának elégnek kellene lennie ahhoz, hogy lemondjuk a saját tulajdonunkról.

Vagy ahhoz, hogy Százlábú iPad lehessen belőlünk…